Életet imitáló
Igazi műremek,a lába bűzös mocsarakban
szórakozottan ténfereg.
Bezárni a pillanatot
A lencse óriássá változtatott.
Ahogy alkony dőlt rád lőtt sebé-
ből vérezve,a halhatatlanság vízébe áztatott,
Nem evilági jelenség lett belőled.
Próbáltam bezárni a pillanatot,
amely ezüst vonatként zakatolt,felőled,
mondtad,csak legyek már ott veled,
a lobok romjai alatt,
mert a késő őszi estékből lassanként
emlékmű sem marad.
Érzelmet imitáló
Üresen kongó szentimentalizmus,
arcodat látva örök harag csörgedezik
ereim patakjában,amíg csak létezik
ez a test-szerű lélek-kéreg,
és senkiből sem kérek,soha.
hanyagul libbenő szoknyájú csodaszép mostoha,
minden szikrázó smaragd jó tanács
mint kígyóméregben úsztatott friss,puha kalács-
csak azért szólsz bele,hogy nagyobbnak lássanak.
Csak rosszat álmodtál
Kifutottál a mezőre éjszaka,
meztelen lábad csattogott a komor aszfalton
és torkodban égtek az el nem kiabált szavak szerelemgyerekei.
