A reggelek kacér szőkeséggel bódítanak a hisztérikus éjjeli sötétség után.
Kedves Sigmund!
Megnyúzták és kiteregették agyukat,
Testük halványan pislákol
Buszmegállókban, bódékban, üveg mögött,
Mindenki kiugrik lassan önmagából.
Sajnálom Sigmund, cserben hagyott
Az ID, s a kinti őrület ellen nem védekezett
Elmém ragacsos pókfonala,
Ez a káprázatosan szép, lágy levélerezet.
A világ fejét vesztette
És közel a szakadék
Senki nem figyeli már,
Merre tántorog épp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése