Amit nem mondtak el Neked...
Ha kiszabadulnál,
Betöltenéd e komor teret,
A kifulladt levegő
Megtelhetne Veled.
Angyalhajként ragyognál,
Táncod démont űzne,
Minden fa kalapjára
Óriás mosolyt tűzne.
Mi vagy,még magad sem tudod,
De nem mástól várod a viharlámpát...
A helyes úton a sötétben botorkálsz,
Pedig ó,ha látnád...
Nem polgár vagy,nem fogyasztó.
Hűs kertben Nefelejcs,
Tornácon hegedűszó,
A szilaj óceán dorgáló dühe,
Vad paripák sörénye,
Vulkánok tüze
Nem vagy rabszolga,hanem
Önmagad Királya,
Tied az Üdvösség
Végtelen Kincstára.
2010. február 27., szombat
2010. február 20., szombat
Nem bírok leállni a csodálkozással...
...a La Dispute nevű formáció zsenialitásán.
LA DISPUTE
But most repeat the same theme over and over again,
It's as if they were trying to refine what seems so strange
And off and important to them.
It's done by everybody
Because each must work out what is before them over and over again
Because that is their personal tiny miracle.
Like now as like before
And before I have been listening to symphony after symphony from this radio
It makes me realize that certain people now long dead
Were able to transgress graveyards and traps and cages and bones and limbs
In tiny rented rooms I was struck by miracles
The flesh covers the bone and they put a mind in there
And sometimes a soul and the women break vases against the walls
And the men they drink too much
And nobody ever finds the one
But keep looking crawling in and out of beds.
Flesh covers the bone and the flesh searches for more than flesh.
There is a loneliness in this world
So great that you can see it in the slow movement of the hands of a clock
People so tired, mutilated, either by love or no love.
People just are not good to each other.
We are afraid.
Our educational system tells us that we can all be big winners
But it hasn't told us about the gutters or the suicides.
Or the terror of one person aching in one place
Alone, untouched, and unspoken to.
People are not good to each other.
People are not good to each other.
I suppose they never will be.
I don't ask them to be.
But sometimes I think about it.
There must be a way.
Surely, there must be a way
There's no chance at all:
We are all trapped by fate.
Nobody ever finds the one.
Nobody ever finds the one.
There's no chance at all:
We are all trapped by fate.
Who put this brain inside of me?
It says that there's a chance.
It's kept the rope from my throat
Maybe it will loosen yours.
The city dumps fill.
The junkyards fill.
The graveyards fill.
Nothing else fills.
Nothing else fills.
Nothing else fills.
LA DISPUTE
"Five"
Sure, I know that you are tired of hearing about itBut most repeat the same theme over and over again,
It's as if they were trying to refine what seems so strange
And off and important to them.
It's done by everybody
Because each must work out what is before them over and over again
Because that is their personal tiny miracle.
Like now as like before
And before I have been listening to symphony after symphony from this radio
It makes me realize that certain people now long dead
Were able to transgress graveyards and traps and cages and bones and limbs
In tiny rented rooms I was struck by miracles
The flesh covers the bone and they put a mind in there
And sometimes a soul and the women break vases against the walls
And the men they drink too much
And nobody ever finds the one
But keep looking crawling in and out of beds.
Flesh covers the bone and the flesh searches for more than flesh.
There is a loneliness in this world
So great that you can see it in the slow movement of the hands of a clock
People so tired, mutilated, either by love or no love.
People just are not good to each other.
We are afraid.
Our educational system tells us that we can all be big winners
But it hasn't told us about the gutters or the suicides.
Or the terror of one person aching in one place
Alone, untouched, and unspoken to.
People are not good to each other.
People are not good to each other.
I suppose they never will be.
I don't ask them to be.
But sometimes I think about it.
There must be a way.
Surely, there must be a way
There's no chance at all:
We are all trapped by fate.
Nobody ever finds the one.
Nobody ever finds the one.
There's no chance at all:
We are all trapped by fate.
Who put this brain inside of me?
It says that there's a chance.
It's kept the rope from my throat
Maybe it will loosen yours.
The city dumps fill.
The junkyards fill.
The graveyards fill.
Nothing else fills.
Nothing else fills.
Nothing else fills.
2010. február 18., csütörtök
A Láthatatlan Birodalom III.rész
Hamis Paradicsom
Eszmerendszerek labirintusa
Foglyul ejtett már rég,
Azóta csak kerülöd a Minotauruszt
És kiáltod,hogy elég.
Fáradt zászlók,
Fáradt jelszavak,
Fáradt jégpáncél alatt
Keresed önmagad.
És zörögnek az ágak.
De a jövő már úton van...
Halvány hajnalok hasadnak,
A távolban tábortüzek,
A Vándorok dalolnak.
Én is hallom,ide hallom:
"Hamis Birodalomba visz
Minden mozgólépcső,
De a tróntermeket felgyújtani,
Soha sem lesz késő..."
De nehéz,mégis mikor
Majd' megőrülsz a fájdalomtól
Vagy megtébolyulsz készakarva,
Hogy ne fájjon.
Várod a napot,mikor földre hull majd
A kés,
Mert hamuba lettél hamuból,és...
Eszmerendszerek labirintusa
Foglyul ejtett már rég,
Azóta csak kerülöd a Minotauruszt
És kiáltod,hogy elég.
Fáradt zászlók,
Fáradt jelszavak,
Fáradt jégpáncél alatt
Keresed önmagad.
És zörögnek az ágak.
De a jövő már úton van...
Halvány hajnalok hasadnak,
A távolban tábortüzek,
A Vándorok dalolnak.
Én is hallom,ide hallom:
"Hamis Birodalomba visz
Minden mozgólépcső,
De a tróntermeket felgyújtani,
Soha sem lesz késő..."
De nehéz,mégis mikor
Majd' megőrülsz a fájdalomtól
Vagy megtébolyulsz készakarva,
Hogy ne fájjon.
Várod a napot,mikor földre hull majd
A kés,
Mert hamuba lettél hamuból,és...
A Láthatatlan Birodalom IV. rész
Egy fecske,aki nyarat csinált
...És Te is túl hamar nőttél fel
A kút,ahol neveltek túl kicsi lett.
A sebeket bármikor elfeledheted,de
Ők Téged sosem felejtenek...
Villog a kijárat,de a kilincs elcsúszik,
A kohézióid felbomlottak a világgal.
Tükröt állít arcod elé a zordon Ébredés,
hogy szembesülj az Igazsággal.
Mint egy fecske,ami nyarat csinált,
De bánja már,könnye potyog,
Mert felég a lelke a hőségtől,
És tolla narancs lánggal lobog.
És örökké csak lobog.
...És Te is túl hamar nőttél fel
A kút,ahol neveltek túl kicsi lett.
A sebeket bármikor elfeledheted,de
Ők Téged sosem felejtenek...
Villog a kijárat,de a kilincs elcsúszik,
A kohézióid felbomlottak a világgal.
Tükröt állít arcod elé a zordon Ébredés,
hogy szembesülj az Igazsággal.
Mint egy fecske,ami nyarat csinált,
De bánja már,könnye potyog,
Mert felég a lelke a hőségtől,
És tolla narancs lánggal lobog.
És örökké csak lobog.
2010. február 14., vasárnap
2010. február 13., szombat
A Láthatatlan Birodalom II.rész
Najó.Ez egy hangyányit hosszú lett.
Hiába,néha nem tudom négy sorban kifejezni magam.
A Láthatatlan Birodalmak
Mindig van mire várnod,
Soha sincsen vége.
Szíved kusza térképe
Nincs márványba vésve.
Törött üvegen járunk mezítláb,
De mégis kézen fogva,könnyet nem
Ejtve,le a Pokolba.
Ó,és tudom,hogy bolond lennék,
Ha minden borús lidércnyomást,csak
úgy elfelejtenék.
Altatódalt búg a szép Halál,
S mi hallgatjuk.Megtelnek a Temetők.
Mindig.
A Birodalomban viszont ünnep van,
Magasztos szobrot emelnek a jóság őrei.
És ömlik a Fény.Táplálja a Földet
És a Föld táplálja Őt.A körforgás örök.
Megtelnek a kikötők.
Szaggatjuk mi is az óceánt
Hófehér vitorlánkban nevetgélnek a szelek.
Néha nem is érdekel minket a veszély,mi közeleg.
Mert a Birodalom határain túl lakik a tomboló,
Sziszegő Közöny.
Karjai Nyúlnak a vizenyős tekintetekben
Tükröződve és a fájdalom a lételeme...
Egy kórházi ágyon,a Város határán,
Lábadozik az Igazság,vagy haldoklik is tán.
A folyosókon hamis napsugár hunyorog.
Vér.
Vér van a falakon,
Vér van a csempén,
Az orvos(hentes) köpenyén,
A nővérke ajkán.
Régóta,már csak én látogatom.
S ha ránézek,nagy kő ül a torkomon.
Mintha én feküdnék ott Helyette,
Mintha az én Birodalmam menne az Övé helyett
Tönkre.
Forog a film,ócska tévén nézzük,az Ő szeme csukva.
És könny folyik arcán...a végét tudja.
Ólomlábakon lépek.Megölték.
Az életet csapolják mindenkiből.
Fenyegetik az összes Birodalmat.
Számomra nincs vége,sosem lesz.
Utam kezdete köd,de a jelent most írom.
Lapozgatok addig,ameddig bírom.
Mesélni van még erőm,bár már nem
Tudom,ki lakik a szavak mögött.
Mint egy groteszk falfirka,mint egy
Koldus patkánycsalád,
Hosszú évek alatt odaköltözött.
Hátat fordítok minden hazugságnak.
Minden kicsinyes,romlott aljasságnak.
A Sors kezét megfogom és levezetem
A Kristály tó partjára.
Megmosom hosszú haját,Ő pedig lábamat
Illatos vízben.
Felkészülök az Útra.
Otthagyok minden szörnyűséget,
Melyet semmilyen cél nem
Tesz magasztossá.
Építsük hát Birodalmunkat szelíd komolysággal,
Acél kezekkel és szikla-kitartással.
Nem lesz könnyű az út és tudom,
Nem győzhetek,de míg élek,
Írni fogok Neked.
Írni fogok Nektek.
És Mindenkinek.
Hiába,néha nem tudom négy sorban kifejezni magam.
A Láthatatlan Birodalmak
Mindig van mire várnod,
Soha sincsen vége.
Szíved kusza térképe
Nincs márványba vésve.
Törött üvegen járunk mezítláb,
De mégis kézen fogva,könnyet nem
Ejtve,le a Pokolba.
Ó,és tudom,hogy bolond lennék,
Ha minden borús lidércnyomást,csak
úgy elfelejtenék.
Altatódalt búg a szép Halál,
S mi hallgatjuk.Megtelnek a Temetők.
Mindig.
A Birodalomban viszont ünnep van,
Magasztos szobrot emelnek a jóság őrei.
És ömlik a Fény.Táplálja a Földet
És a Föld táplálja Őt.A körforgás örök.
Megtelnek a kikötők.
Szaggatjuk mi is az óceánt
Hófehér vitorlánkban nevetgélnek a szelek.
Néha nem is érdekel minket a veszély,mi közeleg.
Mert a Birodalom határain túl lakik a tomboló,
Sziszegő Közöny.
Karjai Nyúlnak a vizenyős tekintetekben
Tükröződve és a fájdalom a lételeme...
Egy kórházi ágyon,a Város határán,
Lábadozik az Igazság,vagy haldoklik is tán.
A folyosókon hamis napsugár hunyorog.
Vér.
Vér van a falakon,
Vér van a csempén,
Az orvos(hentes) köpenyén,
A nővérke ajkán.
Régóta,már csak én látogatom.
S ha ránézek,nagy kő ül a torkomon.
Mintha én feküdnék ott Helyette,
Mintha az én Birodalmam menne az Övé helyett
Tönkre.
Forog a film,ócska tévén nézzük,az Ő szeme csukva.
És könny folyik arcán...a végét tudja.
Ólomlábakon lépek.Megölték.
Az életet csapolják mindenkiből.
Fenyegetik az összes Birodalmat.
Számomra nincs vége,sosem lesz.
Utam kezdete köd,de a jelent most írom.
Lapozgatok addig,ameddig bírom.
Mesélni van még erőm,bár már nem
Tudom,ki lakik a szavak mögött.
Mint egy groteszk falfirka,mint egy
Koldus patkánycsalád,
Hosszú évek alatt odaköltözött.
Hátat fordítok minden hazugságnak.
Minden kicsinyes,romlott aljasságnak.
A Sors kezét megfogom és levezetem
A Kristály tó partjára.
Megmosom hosszú haját,Ő pedig lábamat
Illatos vízben.
Felkészülök az Útra.
Otthagyok minden szörnyűséget,
Melyet semmilyen cél nem
Tesz magasztossá.
Építsük hát Birodalmunkat szelíd komolysággal,
Acél kezekkel és szikla-kitartással.
Nem lesz könnyű az út és tudom,
Nem győzhetek,de míg élek,
Írni fogok Neked.
Írni fogok Nektek.
És Mindenkinek.
2010. február 10., szerda
A Láthatatlan Birodalom I.rész
Mesélj.
Mesélj,és én hallgatlak,
Tudod,hogy félem a világ ezer csodáját,
Félem a Végtelent,Az örökkévalót,
És a Tudás fényes aranykoronáját.
Meséld el,szikrázó íriszed
Minek volt tükre hosszú utadon?
Nevetsz,mert az ember csak nem ugyanaz
Északon, Délen,Keleten,s Nyugaton.
Mi hajtja lelkük fogaskerekét,
A haladás felé,mondd?
Miért küzdenek nyúlós pocsolyákban,
S szipolyozza ki lényük ennyi gond?
Érteni.Érteni,tudni,érezni akarok,
Levegőt akarok szárnyaim alatt.
Hallani akarom a gigászi csendet,
Látni Láthatatlan Birodalmakat.
Mesélj még,évekig hallgatom,
Ne rohanjunk sehová többé!
Mint a papírhajók szelte óceán fátyla,
Kétségbeesésem úgy váljék köddé.
Mesélj,és én hallgatlak,
Tudod,hogy félem a világ ezer csodáját,
Félem a Végtelent,Az örökkévalót,
És a Tudás fényes aranykoronáját.
Meséld el,szikrázó íriszed
Minek volt tükre hosszú utadon?
Nevetsz,mert az ember csak nem ugyanaz
Északon, Délen,Keleten,s Nyugaton.
Mi hajtja lelkük fogaskerekét,
A haladás felé,mondd?
Miért küzdenek nyúlós pocsolyákban,
S szipolyozza ki lényük ennyi gond?
Érteni.Érteni,tudni,érezni akarok,
Levegőt akarok szárnyaim alatt.
Hallani akarom a gigászi csendet,
Látni Láthatatlan Birodalmakat.
Mesélj még,évekig hallgatom,
Ne rohanjunk sehová többé!
Mint a papírhajók szelte óceán fátyla,
Kétségbeesésem úgy váljék köddé.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)