Hollótánc
Üvegszál-csontú holló néz le
korhadó keresztemről.
de létem keserű magvait
kiszedni nem tudja kezemből.
édesapám kezei ezek,majd megnemesülnek,
s szigorú parancsot osztanak majd
a dühöngő viharfelhőknek.
de addig még sok minden hátra van.
addig még milliószor mártják húsomba a két szót:
"h i á b a , h a sz o n t a l a n"
kérlek,ne gyűlölj nagyon.
csak mint hóvirágok a csípős deret,
egy szomorkás, mályvaszín hajnalon.
kérlek,ne átkozd el a nevem.
még kiabál bennem a naiv kisfiú,
porrá bombázott játszótereken.
ha szeretsz,hát szeress kimondatlanul.
ahogy az angyalok teszik velünk.
elménket szétzúzzák a Valóság kőomlásával
de legalább felébredünk.
egyszer mind felébredünk.
édes,tiszta tudatosság,őszinte éberség,
áldom minden szikrázó percedet.
ne építs várat,kérlek,a holt levelekből...
eleget néztük az Élet ocsmány hátát,
támadjuk hát meg szemből.
ha engem nem is,de szeresd a tükörben élő idegent.
mesélhet száraz ajka,vizenyős szeme,
de szénné égne érted odabent.
szénné,mely majd vonatod kemencéjét táplálja
és hajtja át új és új hidakon.
és akkor majd mosolygok korhadó keresztemen,
míg a Holló vörös kaput nyit
megkínzott,koravén arcomon.
Együtt nevetek majd vele a meddő harcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése