00:00
Fejemen dörömböl a statikus suttogás.
a plafonon táncot lejt a Hold szellemarca.
tudom,végzetem melyik irányból száguld felém
merszem sosem lesz elnézni arra.
01:00
Hadd őrüljek meg szép csendben,magamban
hogy senkire se omoljon világom.
nem szabad,hogy a kétségbeesés fekete lepkéje
valaki másra is rászálljon.
Mert végeztem,elfáradtam.
nem kell több kacér remény apró andezitszárnyon.
a Mindenség és a Te csodálásod már most több,
mint amire vágyom.
A lány, aki nem repült el
Aznap mosolyogva kelt fel.
Bár tudta,hogy senki sem látja majd.
nézte,ahogy az esőszagú szél
minden földi lidércet felkavart.
pulzált az egész város és vitte magával.
nem jár már köztünk többé.
maga lett a színtelen ragyogás.
itt nevet majd bennünk örökké.
Hajótlanul
Nyakamon mint víz hideg hurokja
feszül az elesettség.
hajóm ronccsá lett a szirének szikláján
és sose jön majd segítség.
nem is sajgok már utána,
megszoktam már,hogy magam vagyok.
minden új elhatározásomban
menthetetlenül a Te fényed...
egy hálás embert ringatnak a habok.