Paranormális Passzivitás,avagy fantomképtelenség
Ezer szentjánosbogár-szikra táncolt
A villanykörtédben,az ablakból látszott,
Kecses pislákolás jött ki minden éjjel,
Gyakran olyan sebességgel,hogy nem fogtam fel ésszel.
Sok kemény őszi esőzést ültem át merengve,
Holló-elmém kerengve,a ködből ki-derengve,
Látta a Város összes sebhelyét,
Siratott kor házainak olvadó belsejét.
Csak egy részem érez fájdalmat,de az dübörög szüntelen,
Biztonsági monitoron,hol a világ színtelen,
Láthat még roskatag kínt,aki bőszen keres,
Átláthat bármilyen ablakon,akármilyen deres.
Fáradt vagyok,hagyjál békén.
Akár az éhezőművész,vagy az éhező művész,
Ki egy falat kenyérért lép ki valóságából,
S festi le rémálmait,s kitekint magából,
S mire lemegy a Nap,a katona is ember lesz,
Gyermeki nevetésére féltő takarót tesz.
Mi kell még Neked?Miért jössz vissza minden reggel,
A vízmosásban kergetőző színpompás levelekkel,
A száraz utca szagával,a virágok kacajával,
A biciklikattogással,a piacok zajával...
Lassan újra visszatér a derengős borongás,
A busz-szörnyeteg hasában az esztelen tolongás,
A kőóriások lábujjánál a céltalan bolyongás,
Démoni gyomromban a végtelen szorongás.
Égő szemhéjamra eső hulljon,
Karjaim legyenek egészen súlytalanok,
Tűnjön el a nehezék horpadó mellkasomról,
Érezni akarom,hogy én is szellem vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése