Dobozok közt
Hány lehetőséget, esélyt adsz magadnak?
Hisz megöleted magad a Holddal, ha hagynak...
Harcolnék Veled vállt vállnak vetve
De ha lenne gerincünk, sokkal könnyebb lenne.
Rózsatövisek tépnek el minden kötélideget,
És imádkozol, hogy meghagyják a hited,
A folyó élesre kovácsolta ezeket a köveket,
S te köztük fekszel, a süket éjjeltől követeled,
Amitől jogosan fosztott meg ezer lélegzet.
Elsúgtam a lidérceim nevét, bár sose kérdezted.
Kosárba pakoltam az emlékeimet és meggyújtottam,
Ezer láng csókolgatta, amit pszichém rejtett zugaiba raktam.
Sosem látod már őket és ez a nyugalom pokrócát borítja,
Haragtól lázas lelkem arcára, s míg a trombita hívja,
Nem fecsérel időt rád, a kedvenc ígéreteidre,
Mert nincs a te lelkiismereted sem keresztre feszítve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése