Sose mosod le saját ingujjadról az ordító vérfoltokat
Mindig csak azok a szörnyek az ágy alatt,
A csontvázak a szekrényben,
A hibák a programban.
S csak két szemed villog koromsötéten.
Miért is lépnél pocsolyába,
Hisz megvádolhatod a Földet arrébbforgással,
A pacsirta énekét ágyúval lőnéd le,
Virágszirom-taposó vad csatakiáltással.
Árvák szemébe port hánytál,
Mert azok nézni mertek,
Felzabáltad a sikoltó őserdőket,
Mert kérdésedre azok sosem felelnek.
Mindenhol csak a mosolygó kések.
Minden sötét sikátorban önmagad ugrik eléd.
Míg a mutatóujjak ádáz óceánjában
A felismerés egyszer villámként súlyt beléd:
Te vagy a szörny az ágy alatt,
Tied a csontváz a szekrényben,
Te vagy a hiba a programban,
A te bűntudatod villan fel a gyönge lámpafényben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése