Az örök múlandóság
Hamuvá perzselt lelkem
Kifolyik ujjaim közül,
A Nap felé száll szelíd madárháton
És egy új helyen tán megüdvözül.
De addig...
Fogd meg a kabátom ujját,
Vigyázz,el ne ess,
Vigyázz,kihalt utcákon bömbölő szélben
Nagy választ ne keress.
Gyertyát gyújts minden éjjel,
Nézd halvány mosolyom táncát,
Nézd,hogy a hajnal megérinti
A bús sötétség vállát.
Ne felejtsd el elfelejteni,mire
nem kell emlékezned,ne félj újrakezdeni
életed dalát,ha nem sikerült befejezned.
És a régi pincékben,szekrényekben,
Hol koponyák zörögnek,
ámulj az idő múlásán,semmit ne gondolj öröknek.
,,Jön még tavasz úgy is" mondta a Vándor,
,,Sírsz, nevetsz és álmélkodsz majd,
százszor és újra százszor.
Ha a múlt keselyűi kiülnek arcodra,
Karmukkal mély barázdát hagyva,
Megtanulod becsülni,hogy nem létezik Mindig
és nincs olyan,hogy Soha."
Nevetve emeli sapkáját,
akárhányszor látom,
A vén bolond Vándort én mindennap
kitárt szívvel várom.
És összegyűjteném Neked hamuvá lett lelkem,
folyton lenne mit mondanom,de
sokszor elfelejtem.
Jobb is így talán,
hisz biztos nem fontos,
A Sors majd szónokol helyettem,
Mert Ő mi mindig pontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése