Sosem hazudik

Sosem hazudik

[prológus]
Az egyenlet korrigálja önmagát.
A természet sosem hazudik...
Önmagának okoz fájdalmat csupán
Ki a démonaival megalkuszik.

[I.fejezet]
Mikor a percek lételemévé
válik a kín,nincs megbánás többé.
Kérlek titeket,a fülem patakká hasad,
senki ne mondja nekem,hogy örökké.
a kicsinyes ideálok tűfogai
a józanság vérével festik a falra,
az önzés fekete tízparancsolatát,
s cserben hagyják az embert, készakarva.

[II.fejezet]
de a természetünk a szenvedés.
és a természet sosem hazudik...
felesleges hát a megvetés.
a Szörnyeteg felébred,ha az értelem aluszik.
dorgálj,de ne gyűlölj.
fegyelmezd magad és őket,
a nap-sárgította képekre hullott könnyeid
megtisztítják a meghasonult földet.

[epilógus]
A tökéletesség halvány délibábja helyett
öleld szeretve a létezés hiúságát,
majd meglátod,egy napon arra ébredsz,
hogy daloló rózsák futják be Birodalmad bástyáját.

The Curse

The Curse by John Berryman


Cedars and the westward sun.
The darkening sky. A man alone
Watches beside the fallen wall
The evening multitudes of sin
Crowd in upon us all.
For when the light fails they begin
Nocturnal sabotage among
The outcast and the loose of tongue,
The lax in walk, the murderers:
Our twilight universal curse.

Children are faultless in the wood,
Untouched. If they are later made
Scandal and index to their time,
It is that twilight brings for bread
The faculty of crime.
Only the idiot and the dead
Stand by, while who were young before
Wage insolent and guilty war
By night within that ancient house,
Immense, black, damned, anonymous.

Insomnia

Insomnia

Megégetted az ujjadat
Fehér zsebkendők repülnek a szürkébe
Meddig akarod még ezt a mesét olvasni?
Soha soha soha nem érünk a végére.
Tudom a végét.
Belenéztem,mikor Te aludtál,
Mikor fejjel lefelé
A parkban bolyongtál.
Nagyobb súlyt cipelsz,mint kellene
sírnak,amikor meglátnak
Néha attól félek,hogy elfáradsz.
Túl jó vagy ennek a világnak.

legyél a párnám és ígérem csendben leszek.

Rövidek.

Beteg

Rák suttog kék gömbünk gyomrában
és nem tűnik el onnan,
míg gyermeteg kis viszályaink
nem fekszenek holtan.


Szent Imre Herceg utca 80.

hanyagul dobják a földre a bútorok
vékony,halvány árnyék-kabátjukat
fényes porban fürdő küszöbön áll az,
ki reszketeg gyerek-énemből maradt...


Az öreg halász és a kisfiú

ámulva nyílt néha kérdésre ajka:
Milyen dicső korok bálnáinak gyomrában aludni?
a két égszín szem kacagva válaszolt:
eljön majd az idő,mikor meg fogod tudni...


Rohanj

Rohanj,kérlek,rohanj.
addig,míg nem hallod,hogy kolompolnak a mezők,
míg nem mázolnak bölcs hegyeket ismeretlen festők,
rohanj,kérlek,rohanj.S a bú is elszalad,
senki sem kapcsolja le fejed fölül a csillagokat.

...and now, a tribute.

...to Ronnie James Dio.May your beautiful soul have a rest on the other side,good sir.

A megrepedezett beton alól kihajtott észveszejtően gyönyörű realitás

A megrepedezett beton alól kihajtott észveszejtően gyönyörű realitás


Nyelvek botlottak el a szavakban,mik leláncolták
korlátok közé szorított valónkat.
A holnap itt kiabál az ajtónk előtt,még sem figyelünk rá,
magunk megmentésével gondjaink adódtak.

Hiába szólnak hozzánk...

a

Háztetőről nézett, hajnalokon útnak eresztett
regényhosszúságú sóhajtások...
Kihalt gyárépületekben vígan nevetgélő,
poros monstrumok közt röpködő csalogányok.

Lélegzetet mellkasba fagyasztó,leírhatatlan
tájakról készült polaroid lenyomatok,
Lábat remegtető,dimenziópionír,gondos,puha kéz által
vászonra csalogatott ecset-mozzanatok.

Mindez hiányozni fog emlékeink útszéli vegyesboltjából,
ha nem vesszük végre észre,
Apró univerzumunk komplexitásának tudatosan tudattalan
sarkából szédelgésre

Kárhoztatott védtelen lényekként vacogunk.
Ideje lenne kimenni a napfényre.
Táblák helyett mosolyt tartva behömpölyögni
Egy óriási,ragyogó,színarany térre.

Két akkord között

Két akkord között

Tudta,hogy szólítják,várják egy más földön,
számára az üresség a legbiztosabb börtön.
a kétségbeesés alatt már gyakran összeomlott...
hol fog végre találni egy világítótornyot?
a keserűség szívéből dalába költözött,
s egy világ bújt meg lélegzetében két akkord között.

erőkről énekelt,mik nagyobbak nálunk,
olyan mágiáról,mit soha meg nem látunk.
mikor tavirózsát bontottak a szürke tekintetek,
s a felhőket elkergették a szürke kis verebek,
mikor a város,az erdő,a rét ünneplőbe öltözött,
egy új világ bújt meg a lélegzetében két akkord között.

Kórházi esték.

Az orvosok úgy játszanak az adagoddal,mintha kártyáznának.Mászol a folyosón és kiabálod,hogy "Yatzee!".Hoztam néhány könyvet Harper-ről a Déli Sarkról.Valami "Magány Politikáját",vagy hasonlót.Egy fogkefe és egy szögelős játék.Próbálod nem forgatni a fáradt szemeid.És azt mondod,"Héj,kérlek,segítenél,nem érem el..." és a kamerára mutogatsz a mennyezeten.Felmásztam,eltakartam,így nem láthatták,hogy letérdeltél az ágyad mellett.Mielőtt jöttek a nővérek és elvittek, a széken álltam és néztem ahogy imádkozol...-The Weakerthans-Hospital Vespers

I try to keep the voices calling me at bay...

A Napok Tánca

A miértekre nincs helyes,
csak megnyugtató válasz.
önmagadból bentről nézve
sokkal többet láthatsz.
Mennyiszer mondtam, figyeld
a Napok Táncát olykor,merengve...
mint kósza szentjánosbogarak
a mezőkön kerengve,
ez a tánc soha nem áll meg.
a bálterem ablaka örökké lángol.
holtak már ugyan,de boldogok.
szemükről lassan leszárad a fátyol.
Nézd végig velem kérlek
a Napok Táncát újra,
hallgasd a meteorhullást
egy fa odvába bújva.
Maradj itt vidámnak,
Maradj itt szomorúnak
De ne maradj sokáig:
Az ajtók csukódnak.

Elúszott címmel, A lány,aki sosem akart repülni

Elúszott címmel

A Te sebed az enyém is,barátom.
Minden lélekhintán ketten ülnek,
De én páromat csak nem találom.

Talán jobb is ez így,ahogy a víz mormolja,
távoli partokon,sziklák peremén.
nem láthatja a titkok bús szemét más lélek.
Csak az enyém.
A lélek,mely a test bűneinek állít súlyos emléket.
Hiába sírsz,hogy nem ezt a jövőt kérted.
mutasd hát meg magadnak,hogyan akarsz élni.
pillangóid kibújnak majd lassan bábjukból,
s megtanítanak mesélni.


A lány,aki sosem akart repülni.

Rigódal csilingelt hajában,
napalmsárga vidéki hajnalon.
belekarolt a ténfergő szelekbe,
felkondult a szívében,itt az alkalom.

Nem tette meg ma sem,csak nézte őt merengve,
várt rá minden nap és észre se vette.
párducként nyúlik el benne a tiszta romlottság.
de imádata tárgya ő volt és nem az igazság.
még mindig bíz és remél és ragyog az arca,
ha megszűnik majd benne a kételyek harca.