2010. május 5., szerda

Elúszott címmel, A lány,aki sosem akart repülni

Elúszott címmel

A Te sebed az enyém is,barátom.
Minden lélekhintán ketten ülnek,
De én páromat csak nem találom.

Talán jobb is ez így,ahogy a víz mormolja,
távoli partokon,sziklák peremén.
nem láthatja a titkok bús szemét más lélek.
Csak az enyém.
A lélek,mely a test bűneinek állít súlyos emléket.
Hiába sírsz,hogy nem ezt a jövőt kérted.
mutasd hát meg magadnak,hogyan akarsz élni.
pillangóid kibújnak majd lassan bábjukból,
s megtanítanak mesélni.


A lány,aki sosem akart repülni.

Rigódal csilingelt hajában,
napalmsárga vidéki hajnalon.
belekarolt a ténfergő szelekbe,
felkondult a szívében,itt az alkalom.

Nem tette meg ma sem,csak nézte őt merengve,
várt rá minden nap és észre se vette.
párducként nyúlik el benne a tiszta romlottság.
de imádata tárgya ő volt és nem az igazság.
még mindig bíz és remél és ragyog az arca,
ha megszűnik majd benne a kételyek harca.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése