A megrepedezett beton alól kihajtott észveszejtően gyönyörű realitás
Nyelvek botlottak el a szavakban,mik leláncolták
korlátok közé szorított valónkat.
A holnap itt kiabál az ajtónk előtt,még sem figyelünk rá,
magunk megmentésével gondjaink adódtak.
Hiába szólnak hozzánk...
a
Háztetőről nézett, hajnalokon útnak eresztett
regényhosszúságú sóhajtások...
Kihalt gyárépületekben vígan nevetgélő,
poros monstrumok közt röpködő csalogányok.
Lélegzetet mellkasba fagyasztó,leírhatatlan
tájakról készült polaroid lenyomatok,
Lábat remegtető,dimenziópionír,gondos,puha kéz által
vászonra csalogatott ecset-mozzanatok.
Mindez hiányozni fog emlékeink útszéli vegyesboltjából,
ha nem vesszük végre észre,
Apró univerzumunk komplexitásának tudatosan tudattalan
sarkából szédelgésre
Kárhoztatott védtelen lényekként vacogunk.
Ideje lenne kimenni a napfényre.
Táblák helyett mosolyt tartva behömpölyögni
Egy óriási,ragyogó,színarany térre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése