Sosem hazudik
[prológus]
Az egyenlet korrigálja önmagát.
A természet sosem hazudik...
Önmagának okoz fájdalmat csupán
Ki a démonaival megalkuszik.
[I.fejezet]
Mikor a percek lételemévé
válik a kín,nincs megbánás többé.
Kérlek titeket,a fülem patakká hasad,
senki ne mondja nekem,hogy örökké.
a kicsinyes ideálok tűfogai
a józanság vérével festik a falra,
az önzés fekete tízparancsolatát,
s cserben hagyják az embert, készakarva.
[II.fejezet]
de a természetünk a szenvedés.
és a természet sosem hazudik...
felesleges hát a megvetés.
a Szörnyeteg felébred,ha az értelem aluszik.
dorgálj,de ne gyűlölj.
fegyelmezd magad és őket,
a nap-sárgította képekre hullott könnyeid
megtisztítják a meghasonult földet.
[epilógus]
A tökéletesség halvány délibábja helyett
öleld szeretve a létezés hiúságát,
majd meglátod,egy napon arra ébredsz,
hogy daloló rózsák futják be Birodalmad bástyáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése