Utazók
Utazók vagyunk mindig,kik rossz vonatra szálltak,
Éjszakánként fekete freskó alatt hálnak,
Nincs már bánat többé,a megbánás halott,
Érett,értő szívek zengik a holnapot.
Nyáron
Eperízű hűvös csókba bódulva fekszik,
Boldogságának magassága a Tiéddel vetekszik.
Lidércfény
A folyosón lábujjhegyen surran,
Fognyomát otthagyja minden ajtóban,
Megszűnik a világ,csak Lidércfény ragyog,
Az ő súlyát nyögik az októberi fagyok,
Ránk szakad váratlan,képtelen alakja,
Mételyező hangja elménk cirógatja,
S mi,szegény kisgyerekek sietünk keblére,
Ő pedig csak ringat,s megjavulunk érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése