Sose mosod le saját ingujjadról az ordító vérfoltokat

Sose mosod le saját ingujjadról az ordító vérfoltokat

Mindig csak azok a szörnyek az ágy alatt,
A csontvázak a szekrényben,
A hibák a programban.
S csak két szemed villog koromsötéten.

Miért is lépnél pocsolyába,
Hisz megvádolhatod a Földet arrébbforgással,
A pacsirta énekét ágyúval lőnéd le,
Virágszirom-taposó vad csatakiáltással.
Árvák szemébe port hánytál,
Mert azok nézni mertek,
Felzabáltad a sikoltó őserdőket,
Mert kérdésedre azok sosem felelnek.
Mindenhol csak a mosolygó kések.
Minden sötét sikátorban önmagad ugrik eléd.
Míg a mutatóujjak ádáz óceánjában
A felismerés egyszer villámként súlyt beléd:

Te vagy a szörny az ágy alatt,
Tied a csontváz a szekrényben,
Te vagy a hiba a programban,
A te bűntudatod villan fel a gyönge lámpafényben.

Előszoba

Előszoba

Minden ácsmester kezdi valahol,
S mi mind kérges bölcsekké nőjük ki magunkat,
Bokánk felett levelek fogócskáznak majd
S az őszi széllel süvöltjük kínunkat/bajunkat.

Új hangok

Új hangok

Mi ez az új ének?
Vagy már csak csaholás,
Fülemben hömpölyög folyóként,
Mint egy érzéki csalódás.
Nem visz többé ismeretlenbe törő utazásra,
Nem ostorozza bűntudatom,
Nem gondoltatja át velem meddő döntéseim,
Nem ösztökél hogy bővítsem lélektani kínálatom.

Térdre esni remegő lábakkal
Megfulladni a kozmikus magányban
Kicsavarni szivaccsá ázott önbecsülésem
Nem fogom amíg hallom, csak fürdök
Tejben,
Vajban,
Bajban,
Zajban,
Kiszipolyozottan.
A kövér, undorító elégedettség kényszerképzetében.
Csak ki kell nyújtani a karom
És lehúzni a levegőből az előregyártott bölcsességeket.
Mindenki elégedett és bólogat mint a libikóka,
Ne is számítsatok már ezentúl semmi elmorfondíroztatóra.

Kiharapott , A Tónál

Kiharapott

Kiharapott életéből egy jókora darabot
És futott vele boldogan, a Város peremére.
Kutyák, varjak nézték filmjét ködvásznon,
Decemberi esővízben fürdőzött kedvére.

A Tónál

Még várnak hajnalok a Tónál,
Nádasok suttogják múltad hőstetteit,
Vadkacsák emelik fel agg szemed héját,
Nem fogsz várni, mert rég tudni fogod,
Hogy hiába tolnám vízre sebzett csónakod:
Én nyughatatlan vagyok, Te pedig már révbe is értél.

Innentől már csak küszködés

Innentől már csak küszködés

Ez innentől már csak küszködés, barátom,
Don Quijotévá változtatnak hosszú rémálmaid,
S vacogva sújtasz le az ablak kilincsére,
Hajnali négykor nincs élet odakint.
Lángot tartva lépkedsz a hullámzó folyosón,
Egy kastélyban valahol a pszichéd ormain,
Nincs veled hited és józan eszed kardja,
Csak a kacagó félelem,mi fejedbe tekint.

Every birthday card I threw away...

Ré

És csak süppednék bele a kifújt levegővel a semmibe.
Ebbe az Észak-atlanti Kelet-Európai semmibe.
Mind csak megtépázott kesztyűbábok vagyunk,
Adyk ugarain kúszunk négykézláb és vacogunk.
Új háborút kiált bennünk egy lángoló eretnek,
Minden reggel,mikor tagjaink remegnek,
De két fogcsikorgatás közt megcsodáljuk Ré felemelkedését.
Mert van,amit nem lehet elvenni.

Megint csak rövidek.

Életet imitáló

Igazi műremek,a lába bűzös mocsarakban
szórakozottan ténfereg.


Bezárni a pillanatot

A lencse óriássá változtatott.
Ahogy alkony dőlt rád lőtt sebé-
ből vérezve,a halhatatlanság vízébe áztatott,
Nem evilági jelenség lett belőled.
Próbáltam bezárni a pillanatot,
amely ezüst vonatként zakatolt,felőled,
mondtad,csak legyek már ott veled,
a lobok romjai alatt,
mert a késő őszi estékből lassanként
emlékmű sem marad.


Érzelmet imitáló

Üresen kongó szentimentalizmus,
arcodat látva örök harag csörgedezik
ereim patakjában,amíg csak létezik
ez a test-szerű lélek-kéreg,
és senkiből sem kérek,soha.
hanyagul libbenő szoknyájú csodaszép mostoha,
minden szikrázó smaragd jó tanács
mint kígyóméregben úsztatott friss,puha kalács-
csak azért szólsz bele,hogy nagyobbnak lássanak.


Csak rosszat álmodtál

Kifutottál a mezőre éjszaka,
meztelen lábad csattogott a komor aszfalton
és torkodban égtek az el nem kiabált szavak szerelemgyerekei.

Sál(Escalators II.)

Sál(Escalators II.)

Hosszú sála belelógott az estébe,
míg elfelejtett ásatások helyszínén járt,
morcos,homokhajú öltönyök társalogtak,
egy utcazenész valahol kínozta a gitárt.
könyvillat és sült gesztenye a téren,
varjak és galambok ádáz csatája,
gyilkos dér a lépcsők korlátain,
az aluljárók nagyra tátott szája.

Nincs már többé mi inspirálja,
a Város az egyetlen szerelme
így sétál ki mindig mások látómezejéből,
s olvad bele lelke a betonrengetegbe.

végtelen vagy.

-végtelen vagy-

a víz vérré vált kezeikben
és omlott bús tornya a kínnak
ne félj barátom,már csak egy-két év
a fényben,az ereszek alatt,és hívnak
téged is hívnak majd fentről
kentaurhátú, álomsebességű,
kizárólagos,egyszeri kegyelemből
míg térdre esel és imagalambot
dobsz lágyan az utolsó lélegzeteddel
csalóka nirvána úszik a kávédban
és te haját téped mind a húsz kezeddel.
mégis mi a búbánatért nyúzol?
én sosem mondtam hogy erős vagyok.
átkozd unokáim nevét ha gondolod
támadj düh-armadáddal,ha majd meghalok,
de ne rój rám több súlyt,
így is repedéseken járok lábujjhegyen
mindenkinek kell egy saját apokalipszis
hogy saját luciferének végül nyugta legyen.

kell az ütés,kell a fájás kell a kompenzálás.

a panaszban lubickolva
a szörnyeket lesi mind az ágy alatt,
könyökét harapdálja a homályban vacogva
minden féktelen félelem,s indulat.
hisz te lettél szerelmes saját mesédbe
mi szerint van rendje a világnak
még mindig szentül hiszed,hogy rend ami itt zajlik
és nem kételkedsz benne,hogy aranyat ásnak,
kik mások kertjét túrják fel
és ambróziától részegen
futnak a kerge délibábok után
unos-untalan,szertelen-szűntelen.
mire vársz még?végtelen vagy...
ha megindulsz,talpad esőként hull le
a megmételyezett,kicsavart lelkű,
sarokban csendben dúdoló anyaföldre.
eléred a legszebb almát a fán,
ne érd be kevesebbel,
mássz csak mássz kar és láb nélkül akár
hogy eggyé válhass a legeslegszebbel.

-gyönyörű vagy és végtelen.megismételhetetlen,
megismételhetetlen-

Mindig hideg van

Mindig hideg van

"Idebent mindig hideg van"
Mondta, porból készült kanapén fekve
Szétfolyt halvány délutánon,
A Semmi alá temetve
Nem használta a szárnyait,
Miket Tőled kapott,
Az aluljárók éhes szörnyetege
Fénytelen lelkébe harapott
Vladimirokkal és Estragonokkal
Vannak tele ezek a ketrecek
Csak félve morognak a kénes levegőn át
De rajta és Rajtad nem segítenek
Majd ha az Eszmélet megszáll
És elfut a félelem
Akkor lehet mit élvezni
Ezen a lúgos életen.

Mozgólépcsők(Escalators I.)

Mozgólépcsők(Escalators I.)

A város fényeinek nektárja belé itta magát
Tömegek magányába lett szerelmes egész lényével
Üres emberi bőrök kiállítását csodálta meg
Tüdeje megtelt az olcsó álmok kéjével.

Azt hittem elfújja a szél,
De csak állt ott a villanyoszlopok erdejében
Nem suttogott arca csak rezdült finoman
Mikor egy emlék ugrott le a tetőről elméjében.

Kutyák torkába sétálva levélszőnyegen
Selymes füstköd hullott ránk és tudtam,
Az ő küszöbe volt az,amiben újra és újra
Kabátom ujján csillámló mosollyal botlottam.

Létem egy darabja örökre fent ragadt
Tiszavirág-boldogság szállt ki belőle
Egy mozgólépcsőnél a csillárok alatt,
Nagyot lélegeztem a nyirkos falnak dőlve.

Öt év után még mindig minden ugyanolyan,megvakul,megsüketül,megnémul a civilizáció.

"The best way out is always through"-Ceremony

Ősz van itt most és mindig és soha

Ősz van itt most és mindig és soha

Mint egy tortát,szel ketté a
lélekfacsaró őszi napsugár.
Zsibbadt agyad tudja hol vagy épp,
de legszívesebben nem ott tartanál.
Félelem maró rablánca csörren bokádon
és lágy zene szól valahol egy másik korban.
Talán nem is te volnál,ha nem hagynák ott
minden éjjel elméd megkötözve a padlón,holtan.

Tudják,veszélyes vagy cukormáz világukra
a keserű szájíz vagy bohócok arcán,
Repedés futók lábszárcsontjában,
Kávéfolt az öltönyök gallérján.
De nem vagy hiba,nem vagy tévedés.
Nem vagy semmi más,csak tűnékeny délibáb.
Bibliáik hamvait szórod a máglyarakókra
Nem foghatják szívdobbanásod karjait tovább.

Szépséget suttogsz és még ha hazudsz is magadnak, szeret a világ.
Szeret és gyűlöl,mert Te élsz legalább.

Alkotói világválság/ A Remény táltosai/Új Nekropoliszok

Alkotói világválság

Kitörölte az összes szót.
Darabokra szaggatta a lapokat.
Most már csak a belső könyveit írja tele.
Egyre csak várja a hideg alkonyokat.


A Remény táltosai

Farkas lába,
Medve mancsa,
Sólyom szárnya,
Szarvas agancsa,
Dühös tűz füstjénél,
Fák színes hajában,
Csillagporral teleszórt
Folyók vad habjában,
Tiszta énekszóval,
Bömbölő dobokkal,
Lelkeink táncolnak
Élőkkel s holtakkal.


Új Nekropoliszok

"Miért teszitek élhetetlenné
Amúgy is elátkozott
Az uniformizmusban fuldokló
Szeretetből épült várkastélyaink?"

"Mi csak úgy maradhatunk életben,
Ha ti nem mertek majd lélegezni idekint"

A legnehezebb szemhéjjak alól

A legnehezebb szemhéjjak alól

Beleolvastam minden könyvedbe,
Steril kórházi fehérség ömlött ki belőlük,
Dongók dongtak mélán a homlokod mögött,
Sehogy sem tudtalak kiragadni mellőlük.
Borosüvegen át nézted gyertyafénynél
Az utca szürkülését,beleborzongtál,
Jajongva suhogott a gondolat fejed fölött,
Kinek tört szét pohara az országút-korlátnál?
Te is a fiókban tartod az emlékeid?
Vagy éjjelente kimásznak,a plafonra kúszva,
S nézed őket,mint egy autós moziban,
Majd verítéket törölsz belőlük felocsúdva?
A szív még mindig távcsővel kémlel mindenkit
Remegve fog kezet,bizonytalanul.
Mintha gyógyszereken élő elmebeteg lenne,
Motyog magában és egy sarokban lapul.
De nincs menekvés,nem,jön még majd nyár.
Fejet hajt az újdonság végtelen szépségének,
Helyet foglal melletted az ezüstasztalnál.

Durva Ébrsztés/Kincs

Durva ébresztés

Szakadatlanul szakadó esőben
Füstölgő pisztolycsövek néznek
A szemellenzős felfogások torz tarkójára
És a papírkalitkák rólunk elenyésznek.


Kincs

Könnyek futottak versenyt az arcán
Mikor ráeszmélt kincsének szépségére
Puha,hideg ujjait köré fonta végleg
Fejest ugrott vele a lángok tengerébe.

századik.*konfetti*

Óda minden esti ábrándhoz

S fejünket megtölti lelkek dögkútjából
Fújó holt szeleknek buja játéka.
Azt hisszük,a port porrá zúzni már végképp
Lehetetlen,ekkor indul el majd az utolsó rakéta
De ez mint csak narancsszínű esti ábránd,
Olyan párnákon,mikbe galaxisok süllyednek,
Minden éjjel látom sálad lobogásában,
Minket nem szökni teremtettek.

Néha mégis szöknünk kell.Nincs más esély.
Szarvascsordák nyomában,kiknek agancsa
Karcolja az eget,
Szomorú füzek ágaival zuhanunk majd
A kristályos,köd-lepte vízbe,
S nem tudunk majd soha sem eleget.

Mennyiszer könyörgött nekünk az Október,
Ízleljük meg harmatos könnyeit,
Olyan gyorsan vágtáztak lovai,
Nem értük utol bús seregeit.

Kis lakásokban vacogtál,
Apró villanyfénynél kötöttél
Álompulóvert,
Táncoltál mezítláb üres telkeken,
Gitárszóval szelídítettél megvadult
Pipacstengert,
Lángoló homlokod karodon nyugtatva
Aludtál át vészjósló,mérgező
Viharokat,
Selyem-ajkaiddal csókoltál életre
Makacs jégvirággal teleszórt
Ablakokat.

Most aludj,kérlek ne szólj,
Tombol,zsibong
a
Hatodik,
Ötödik,
Negyedik,
Harmadik,
Második
emelet,
Esküszöm, ilyen hangháborúban lassan már megőrülni sem lehet!
Aludj csak,hisz alszik már az Építész és fia,A repülő lány és minden Birodalmak,
Aludj csak,legalább ilyenkor tudod,nem kell árny-játékoznod önmagadnak,

Túl sokat aggaszt a világ pusztulása
Túl keveset a saját hanyatlásod,
Túl mélyre merülsz mindig a kútban,
S szelíd háztetőkre nincsen rálátásod.

Pedig ott olyan kapu nyílik,
Min nem fogott sem rozsda-átok,
Sem fegyverek,sem világválságok,
Élő,pulzáló minden sóhajtása,
És csak Rád kíváncsi,soha,

...

S e n k i m á s r a

...

Mikor azt hisszük majd minden valóság
A végjátékába kezdett,
Ellátogatok Hozzád,s együtt majd
kiabálunk,törünk-zúzunk,kergetőzünk egyet.

A világ legnagyobb léghajója

A világ legnagyobb léghajója

A felhők császára adta át neki
Palástját,mely a vacogást elnyomta,
Mennyi éven át nyúzták zsarnokai
Hogy szálljon le velük végre a pokolba?
Kudarcuk parázslott a horizont végén
Ahogy az acél galamb lelke tovaszállt
Lélegzett vele együtt az Anya,
És nem volt többé kétsége mi vár rá odaát.

Eat you up

Eat you up

I've never thought sorrow might come in handy
On bio-mod corn fields so greeen with envy,
Stranded on roadsidides,stranded on corners,
Violent screams of death all across the borders.

And a pounding drum echoes
All day and night in my head,
Occupying my common sense
And spreading daydreams instead,
Once you told me it would end
Now I know you were right,
I would love to eat you up,
But I have no appetite.

This globe is suffocating under the weight
Of human indecency,it's already too late
I'm not asking you to be this kind's enemy
Just begging on my knees for a little símpathy.

And a pounding drum echoes
All day and night in my head,
Occupying my common sense
And spreading daydreams instead,
Once you told me it would end
Now I know you were right,
I'm staring at the crossroads
Where I lost my appetite.

Fekete lombok

Fekete lombok

Atombomba robbant 11:57-kor a Bem József utca 47 alatt.Senki sem jött rá,miért pont ott,vagy hogy kinek állt érdekében,hogy pont ezen a helyen történjen meg a végzetes esemény.De megtörtént.Tik-takk.
11:47-kor Teller Benedek egy,már korábban eltervezett,határozott mozdulattal bevágta maga mögött az ajtót,hogy az ajtóban levő üveg rázkódni kezdett és kattogott a keretében.Tik-tik-takk-takk-takk.
Élete legrosszabb napja ez,gondolta,miközben a fotelra dobta a kabátját.Az egész a nyomorult ébresztőóra hibája,ami miatt ma elaludt,vagy a nyomorult buszsofőré,aki úgy vezetett,mintha a gázpedál határozottabb nyomás alatt kiszakítaná a busz padlóját és mikor hátrahagyják,csak egy koppanás hallatszana,ahogy a jobb sorsra érdemes alkatrész földet ér.Takk.
De jobban belegondolva-forralta tovább amúgy is megdöbbentő hőmérsékletű agyvizét emberünk-a főnöke is hibás.Az a nyomorult.Megint összeveszett a nejével talán,veszített a csapata,vagy csak szimplán bele kellett rúgni valakibe,és ő,mint potenciális ok a létszám-leépítésre,ő,aki ráadásul késve érkezett be a munkahelyére,szinte kínálkozott,hogy rázúdítsa poszeidóni haragját.
És természetesen,miközben előadta Benedek kirúgását megelőző monológját,mondandóját nyomatékosítandó;az asztalát csapkodta,metronómot megszégyenítően pontos ütemmel.TAKK-TAKK-TAKK.
Szóval,most,hogy hazaért,emberünk a pokolba kívánta az egész bagázst.A buszsofőrt,a főnökét,a szomszédokat,akik most sem bírták abbahagyni a zajongást,így akadálypályát építve Benedek azon gondolatmenetének,amivel listát próbált készíteni azokról,akiket még pokolra kívánhat.Végül is arra a következtetésre jutott,hogy mindenki BASSZA MEG.Továbbá,hogy reméli,ez az egész nyomorult,nyomorult,nyomorult ország(sőt,világ!)El fog pusztulni.
Ebben a pillanatban az óra 11:57-et ütött.Tik-takk.
Csend.Fekete lombok maradványait zörgeti a radioaktív szél.A bombát,ami azon a végzetes napon lehullott,még sok másik követte.
A jelenleg élet közeli állapotban lévő humanoid organizmusok nem zsörtölődnek holmi ébresztőórák,lagymatag sofőrök,házsártos főnökök miatt.Ilyen apróságok miatt nem kell aggódniuk.Az élet szép.Az élet megy tovább,az életet nem érdeklik a Teller Benedek-félék.Tik-takk.

Izzás

Izzás

Oké.Biccented,és rögtön elhiszem
Hogy a légypapír-függöny mögött
Izzik az íriszem,
Félszegen állnak a kirakatban
És azt hiszik,nincs olyan,hogy sorvadás,
Ó,azt hiszik megússzák egy darabban!
Minő mézédes,fellengző naivitás,
Gonosz pengét köszörülnek,
Ez sosem volt vitás.

Paranormális Passzivitás,avagy fantomképtelenség

Paranormális Passzivitás,avagy fantomképtelenség

Ezer szentjánosbogár-szikra táncolt
A villanykörtédben,az ablakból látszott,
Kecses pislákolás jött ki minden éjjel,
Gyakran olyan sebességgel,hogy nem fogtam fel ésszel.
Sok kemény őszi esőzést ültem át merengve,
Holló-elmém kerengve,a ködből ki-derengve,
Látta a Város összes sebhelyét,
Siratott kor házainak olvadó belsejét.
Csak egy részem érez fájdalmat,de az dübörög szüntelen,
Biztonsági monitoron,hol a világ színtelen,
Láthat még roskatag kínt,aki bőszen keres,
Átláthat bármilyen ablakon,akármilyen deres.

Fáradt vagyok,hagyjál békén.
Akár az éhezőművész,vagy az éhező művész,

Ki egy falat kenyérért lép ki valóságából,
S festi le rémálmait,s kitekint magából,
S mire lemegy a Nap,a katona is ember lesz,
Gyermeki nevetésére féltő takarót tesz.
Mi kell még Neked?Miért jössz vissza minden reggel,
A vízmosásban kergetőző színpompás levelekkel,
A száraz utca szagával,a virágok kacajával,
A biciklikattogással,a piacok zajával...

Lassan újra visszatér a derengős borongás,
A busz-szörnyeteg hasában az esztelen tolongás,
A kőóriások lábujjánál a céltalan bolyongás,
Démoni gyomromban a végtelen szorongás.

Égő szemhéjamra eső hulljon,
Karjaim legyenek egészen súlytalanok,
Tűnjön el a nehezék horpadó mellkasomról,
Érezni akarom,hogy én is szellem vagyok.

Like a boat without oars.

i had a friend who died
for something he really loved
i had a friend who stood
for none of the above
i had a friend whose experience
was riddled with scars
who got drunk one night
in the trunk of louie p.'s car
i had a friend who'd love to scare you
as was his affection
and tremble you did
'cause you weren't worthy of his friendship
i had a friend, but now
he's stranded on the mesa street exit
and sometimes i'm jealous
'cause i'm still at the intersection
i had a friend whose heart was too heavy to hold
yes there's blood on the median
like a boat without oars

At the Drive-In: Embroglio(részlet)

Kihasználatlan felületre gyakorolt nyomás

Kihasználatlan felületre gyakorolt nyomás

Krisztusok sorakoznak
az autópályák mellett,
szúnyogharcosok ködén át
menekülnöd kellett,
számító fonalkígyókkal,
narancs aszfaltra hulló,
zuhanáskor irányt váltó
égi könnyekhez hasonló

kedvességről álmodik
minden pipacs,villanyoszlop.

Semmit nem vettél el a kosárból,
amiben a régi smaragdjaink voltak,
villanydróton kötéltáncoló emlékfantomok
már réges-rég megtoroltak,

és most csak állsz a levegőben és tengerben egyszerre

Márványba írt levél/Bódíts Jánosné délutáni merengése

Márványba írt levél

Legyél saját enyészetednek farkasa
Számold meg a szempilláid balról haladva,
Mosd meg az arcod a völgy látványában,
Kiabáld bele életed könyvét a Napba.


Bódíts Jánosné délutáni merengése

A fájó nappalok mögül kinézve,
Égő koponyájának gödre vette észre,
Hogy az óramutató keringőzik mélán,
Míg ezüstlába alól kisiklik a sétány.

Áldatlan Álmatlan II.rész/Orochi

Áldatlan Álmatlan II.rész

Vajon mennyi ólomsúlyú óra húz
Még barázdákat?
Vajon mikor rebben el ijedve,
Nap-ásítást hallva a Látszat?
Minden papírszív csak egy húron pendül,
Ha az a húr elszakad,a Damoklész-kard lendül,
S jajkiáltások öntik karmazsinba,
Az amúgy fekete éjt,
Repülőgép szárnyakon száll majd panasz s döbbenet,
Manifesztálódik a "miért?".

De nem.
Nem lesz semmi baj,csak lemerültek
Az akkumlátorok.
A parttalan szurokrengetegben csak
Egy kis jelzőfény ragyog.
Hadd süllyedjen el szép hullámaidban mind,
Ki nem talál megnyugvást sehogy sem,
Se idebent,sem pedig odakint,
Falaidon bejáratot többé ne keressen.

Mint a lány,ki fájdalmát virágokba ültette,
S azok elhervadtak mikor meghalt a tavasz,
Csukd be két kapudat erre a világra,
S ígérem,egyedül soha sem maradsz.
Haladj tovább belsőd felé és ne féld az Erdő hangjait,
Dobáljon bárki üres üzenettel,most csak Te és a Mindenség laktok itt.



Orochi*

Egy kígyó a saját farkába harap,
Mások szem-tükrében nem találod magad,
Elméd mély hordója lassan kiürül,
S éhes,őrült bogarak táncolják körül.


*japán eredetű szó,jelentése "kígyó"

A szomszéd szobában

Egy nagyon régi versem amire ma akadtam rá a gépem egy félreeső szegletében(:

A szomszéd szobában

A szomszéd szobában vajon kik laknak?
Hangok duruzsolnak, testek suhannak,
Jártam bent álmaimban, a falakon képek,
Bölcsőringatások és fájó emlékek,
A régmúlt szürke fátyla kúszik az ajtórésen
Volt kedvesem sziluettje izzik a sötétben.

Meg fogom a kilincset halálra vált arccal,
Jéggé fagyott kézzel, száraz kő-ajakkal,
Reszketnek térdeim és feleselnek velem.
A vipera kilincset lenyomni nem merem.
Tudom, persze, hogy csak ámítom magam
A választ eltemettem, de a kérdés bennem van.

Tudom mi vár rám ott, hisz már megéltem,
Mosolyom mögött lángokban állt létem
Városai lassan hamuvá válnak,
Egein élőholt madarak szállnak
Ki lakik hát a szomszéd szobában? Félelem? Fájdalom?
Bezárni igen, de megölni nem tudom…

Utazók/Nyáron/Lidércfény

Utazók

Utazók vagyunk mindig,kik rossz vonatra szálltak,
Éjszakánként fekete freskó alatt hálnak,
Nincs már bánat többé,a megbánás halott,
Érett,értő szívek zengik a holnapot.


Nyáron

Eperízű hűvös csókba bódulva fekszik,
Boldogságának magassága a Tiéddel vetekszik.


Lidércfény

A folyosón lábujjhegyen surran,
Fognyomát otthagyja minden ajtóban,
Megszűnik a világ,csak Lidércfény ragyog,
Az ő súlyát nyögik az októberi fagyok,
Ránk szakad váratlan,képtelen alakja,
Mételyező hangja elménk cirógatja,
S mi,szegény kisgyerekek sietünk keblére,
Ő pedig csak ringat,s megjavulunk érte.

Your last kill

Your last kill

It's a shame that we have come to this.
Knocking down the first door,
On the tall building's first floor,
The wooden guard stands still.
Existence is proven,time to get back
To bitter stagnation.I am your last kill.
May you perish with your poisonous greed
and hunger for a little thrill.
A little thrill in a slow-motion city scene.
The fork in your eye will be my confident self,
While my body's under a heavy bookshelf,
In the lake,may my body remind you,
oh,forever.I am your last kill.

Imprisoned

Imprisoned

Should I cherish the words you drool?
Inside my ears,they sound so cruel,
I almost forget how to remember,
To the sound of the trumpets,I surrender.

Objectiveness is a dying breed.
The layers of stone cover the truth,
And beneath lies our humanity.
The feeding tubes won't be removed,
They plan to feast on our consciousness,
For an another eternity.

I,for one believed in salvation.
But faith is for the naive,they groan,
Cesspools hissing down in the city,
Starving,blind humiliation!
What claws will tear apart their selfish vision?
Until corrupted souls dripping blood,
And we cannot trust our Greatest above,
All of us will remain in prison.

In our OWN prison.

My heart's just lost all it's weight.Incredible.

My heart's just lost all it's weight.Incredible.
The same determination flows through the brain
Which kept me from going insane
And embracing the monster(s) inside the closet
of my very mind.
What will I find?
I won't heal the world,like I wanted as a child
I pity every selfish daydream of love,
Success.
A little rabbit sits in my garden,yes.
There's even a chair with some daisies on it,too.
But nobody else,not even you
Could possibly understand my mechanics,
my chemistry,
my logic,
my dreams,
my fears.
And oh,how I love and hate you for it.
It's not that I'm a riddle,I'm not.
But I won't share what I've got if you don't want it.
I've got all these half-empty glasses of death
You've got them half-full glasses of life.
Care to make a trade?
I don't think so,my Dear.
But one day,yes.
Maybe,no.

Az építész fia III.rész

Az építész fia III.rész

Már rég elkezdődött a végjáték
Hamis próféták fellengzései
Öklüket rázták a falakról
De szárnyakat nem adtak neki.

Metróalagutakban vacogó
Kéken hunyorgó nyirkos éjjelen
Tudta hogy az órakattogás most hunyt el
És a szívében nem volt félelem.

Atyja arany-baljával alkotott
Retináján robbant a Napok Tánca,
Kiölt magából minden szégyent,bánatot,
És határtalan nyugalommal zuhant ágyba.

Monumentalitás illatát érezte,
Azontúl minden áldott reggel,
"Elindultál végre"suttogták a szelek
"Harcolnod magaddal többé már nem kell"

Departures

Na,rég írtam angol dalszöveget...de ilyen is kell néha.



Departures

Who will you think of
when question marks hit the floor?
They carve the places into you
Where you've never been before

I know it's hard to find a stage
Where your voice can be spread out loud
Believe me I saw solace's birth
In the middle of the crowd

Do you still believe in
a happy ending?
Without regrets,without pretending?
Receive the message
I am sending,
An emergency,not a
Crash test landing

If you think that I'm not lost
Just look at my compass
It casts a whirlwind in my head
Making our souls crash

I saw that girl too,on the Moon
She wore a nice,warm scarf,
She screamed herself through desperation,
Healed all my hidden scars

Do you still believe in
a happy ending?
Without regrets,without pretending?
Receive the message
I am sending,
An emergency,not a
Crash test landing

Do you still believe in
a happy ending?
Without regrets,without pretending?
Receive the message
I am sending,
Please promise me,
You'll have a safe landing...

Megváltása útjában állva

Megváltása útjában állva

Háborúban állt az éjszakákkal,
Ezért nem vette észre őket.
Varjú-katonák ültek a vállára
És összeterelték a viharfelhőket.

Ólomgolyókat nyögő lázas lidérc-álom,
Vidd messzire őt,csak erre kérlek!
Ne ugorjon elé a lámpafényzuhatagban
Egy megtébolyult,halálszomjas lélek.

Nyugodt himnuszt zümmög dübörögve
A beton Titánok parázsló gyomra
Új ruhát ad neki,s beröpíti végül
A legszebb elefántcsonttoronyba

Büszkén tarja majd hátát a nagy híd,
A hűséges lépcső,ami lábát csókolgatja,
Úri precizitással nyeli le a vonat,
Hogy az álmatlanságát végleg otthagyhassa.

Az építész fia II.rész

Az építész fia II.rész

Vérvörös dühében zúzta szét a masinákat
A rajzok darvakként suhantak a lámpafény felé
"Hol vagy most?"mormolta remegve
Az Ősi Törvényhozók nagy lábai elé

Könnyezte azt,kit sosem nemzett
Bolyongó tudata megfáradva hajlongott
"Hol vagy most?" kacagta az utcakő.
S hamis mámorral festett ki barlangot,

Hiába szívta vajon magába
A karcinogén esszenciát nap nap után?
Mit alkotott,úgy is összedől majd,
S szégyenlős hírvivő sem szól róla talán...

Talán...de ez a "talán" is elég.
Hogy legyen egy "miért",mire fénye ébredhet.
"a fiú majd leborul egyszer önmaga előtt is,
S kacagása nem ad több helyt a kételynek..."

Az építész fia I.rész/Városkép-átalakítás

Az építész fia I.rész

A napsugár ólomként hullott mellkasára
Végleg belezsibbadt a tehetetlenségbe.
Csontjaiban új korok hangjait érezte.
Nem várt már többé semmilyen segítségre.

Nem is volt rá szüksége többet.
Még mindig a tetőn áll és álmokat röptet.


Városkép-átalakítás

Fogcsikorgató verítékből épült házfalak
Egy fuvallat hatására magukba omlanak,
Kiáltások fulladnak meg a mélyülő járdában,
Nincs többé hitük a jószívű sárkányban.

Sosem hazudik

Sosem hazudik

[prológus]
Az egyenlet korrigálja önmagát.
A természet sosem hazudik...
Önmagának okoz fájdalmat csupán
Ki a démonaival megalkuszik.

[I.fejezet]
Mikor a percek lételemévé
válik a kín,nincs megbánás többé.
Kérlek titeket,a fülem patakká hasad,
senki ne mondja nekem,hogy örökké.
a kicsinyes ideálok tűfogai
a józanság vérével festik a falra,
az önzés fekete tízparancsolatát,
s cserben hagyják az embert, készakarva.

[II.fejezet]
de a természetünk a szenvedés.
és a természet sosem hazudik...
felesleges hát a megvetés.
a Szörnyeteg felébred,ha az értelem aluszik.
dorgálj,de ne gyűlölj.
fegyelmezd magad és őket,
a nap-sárgította képekre hullott könnyeid
megtisztítják a meghasonult földet.

[epilógus]
A tökéletesség halvány délibábja helyett
öleld szeretve a létezés hiúságát,
majd meglátod,egy napon arra ébredsz,
hogy daloló rózsák futják be Birodalmad bástyáját.

The Curse

The Curse by John Berryman


Cedars and the westward sun.
The darkening sky. A man alone
Watches beside the fallen wall
The evening multitudes of sin
Crowd in upon us all.
For when the light fails they begin
Nocturnal sabotage among
The outcast and the loose of tongue,
The lax in walk, the murderers:
Our twilight universal curse.

Children are faultless in the wood,
Untouched. If they are later made
Scandal and index to their time,
It is that twilight brings for bread
The faculty of crime.
Only the idiot and the dead
Stand by, while who were young before
Wage insolent and guilty war
By night within that ancient house,
Immense, black, damned, anonymous.

Insomnia

Insomnia

Megégetted az ujjadat
Fehér zsebkendők repülnek a szürkébe
Meddig akarod még ezt a mesét olvasni?
Soha soha soha nem érünk a végére.
Tudom a végét.
Belenéztem,mikor Te aludtál,
Mikor fejjel lefelé
A parkban bolyongtál.
Nagyobb súlyt cipelsz,mint kellene
sírnak,amikor meglátnak
Néha attól félek,hogy elfáradsz.
Túl jó vagy ennek a világnak.

legyél a párnám és ígérem csendben leszek.

Rövidek.

Beteg

Rák suttog kék gömbünk gyomrában
és nem tűnik el onnan,
míg gyermeteg kis viszályaink
nem fekszenek holtan.


Szent Imre Herceg utca 80.

hanyagul dobják a földre a bútorok
vékony,halvány árnyék-kabátjukat
fényes porban fürdő küszöbön áll az,
ki reszketeg gyerek-énemből maradt...


Az öreg halász és a kisfiú

ámulva nyílt néha kérdésre ajka:
Milyen dicső korok bálnáinak gyomrában aludni?
a két égszín szem kacagva válaszolt:
eljön majd az idő,mikor meg fogod tudni...


Rohanj

Rohanj,kérlek,rohanj.
addig,míg nem hallod,hogy kolompolnak a mezők,
míg nem mázolnak bölcs hegyeket ismeretlen festők,
rohanj,kérlek,rohanj.S a bú is elszalad,
senki sem kapcsolja le fejed fölül a csillagokat.

...and now, a tribute.

...to Ronnie James Dio.May your beautiful soul have a rest on the other side,good sir.

A megrepedezett beton alól kihajtott észveszejtően gyönyörű realitás

A megrepedezett beton alól kihajtott észveszejtően gyönyörű realitás


Nyelvek botlottak el a szavakban,mik leláncolták
korlátok közé szorított valónkat.
A holnap itt kiabál az ajtónk előtt,még sem figyelünk rá,
magunk megmentésével gondjaink adódtak.

Hiába szólnak hozzánk...

a

Háztetőről nézett, hajnalokon útnak eresztett
regényhosszúságú sóhajtások...
Kihalt gyárépületekben vígan nevetgélő,
poros monstrumok közt röpködő csalogányok.

Lélegzetet mellkasba fagyasztó,leírhatatlan
tájakról készült polaroid lenyomatok,
Lábat remegtető,dimenziópionír,gondos,puha kéz által
vászonra csalogatott ecset-mozzanatok.

Mindez hiányozni fog emlékeink útszéli vegyesboltjából,
ha nem vesszük végre észre,
Apró univerzumunk komplexitásának tudatosan tudattalan
sarkából szédelgésre

Kárhoztatott védtelen lényekként vacogunk.
Ideje lenne kimenni a napfényre.
Táblák helyett mosolyt tartva behömpölyögni
Egy óriási,ragyogó,színarany térre.

Két akkord között

Két akkord között

Tudta,hogy szólítják,várják egy más földön,
számára az üresség a legbiztosabb börtön.
a kétségbeesés alatt már gyakran összeomlott...
hol fog végre találni egy világítótornyot?
a keserűség szívéből dalába költözött,
s egy világ bújt meg lélegzetében két akkord között.

erőkről énekelt,mik nagyobbak nálunk,
olyan mágiáról,mit soha meg nem látunk.
mikor tavirózsát bontottak a szürke tekintetek,
s a felhőket elkergették a szürke kis verebek,
mikor a város,az erdő,a rét ünneplőbe öltözött,
egy új világ bújt meg a lélegzetében két akkord között.

Kórházi esték.

Az orvosok úgy játszanak az adagoddal,mintha kártyáznának.Mászol a folyosón és kiabálod,hogy "Yatzee!".Hoztam néhány könyvet Harper-ről a Déli Sarkról.Valami "Magány Politikáját",vagy hasonlót.Egy fogkefe és egy szögelős játék.Próbálod nem forgatni a fáradt szemeid.És azt mondod,"Héj,kérlek,segítenél,nem érem el..." és a kamerára mutogatsz a mennyezeten.Felmásztam,eltakartam,így nem láthatták,hogy letérdeltél az ágyad mellett.Mielőtt jöttek a nővérek és elvittek, a széken álltam és néztem ahogy imádkozol...-The Weakerthans-Hospital Vespers

I try to keep the voices calling me at bay...

A Napok Tánca

A miértekre nincs helyes,
csak megnyugtató válasz.
önmagadból bentről nézve
sokkal többet láthatsz.
Mennyiszer mondtam, figyeld
a Napok Táncát olykor,merengve...
mint kósza szentjánosbogarak
a mezőkön kerengve,
ez a tánc soha nem áll meg.
a bálterem ablaka örökké lángol.
holtak már ugyan,de boldogok.
szemükről lassan leszárad a fátyol.
Nézd végig velem kérlek
a Napok Táncát újra,
hallgasd a meteorhullást
egy fa odvába bújva.
Maradj itt vidámnak,
Maradj itt szomorúnak
De ne maradj sokáig:
Az ajtók csukódnak.

Elúszott címmel, A lány,aki sosem akart repülni

Elúszott címmel

A Te sebed az enyém is,barátom.
Minden lélekhintán ketten ülnek,
De én páromat csak nem találom.

Talán jobb is ez így,ahogy a víz mormolja,
távoli partokon,sziklák peremén.
nem láthatja a titkok bús szemét más lélek.
Csak az enyém.
A lélek,mely a test bűneinek állít súlyos emléket.
Hiába sírsz,hogy nem ezt a jövőt kérted.
mutasd hát meg magadnak,hogyan akarsz élni.
pillangóid kibújnak majd lassan bábjukból,
s megtanítanak mesélni.


A lány,aki sosem akart repülni.

Rigódal csilingelt hajában,
napalmsárga vidéki hajnalon.
belekarolt a ténfergő szelekbe,
felkondult a szívében,itt az alkalom.

Nem tette meg ma sem,csak nézte őt merengve,
várt rá minden nap és észre se vette.
párducként nyúlik el benne a tiszta romlottság.
de imádata tárgya ő volt és nem az igazság.
még mindig bíz és remél és ragyog az arca,
ha megszűnik majd benne a kételyek harca.

a Mortal,Wretched Cacophony.

Apocalypse is not an event...

IT'S A P.R.O.G.R.E.S.S.

And
And it's
And it's happening
And it's happening now.

Bégető farkasok elől ha menekülsz, nálam mindig lesz egy kávéscsésze.(:

Bégető farkasok elől ha menekülsz, nálam mindig lesz egy kávéscsésze.

Találsz még lent a téren elég igazságot.
nem kell többé nézned a törött tejes poharat,
ha nincs gusztusod a kudarchoz.
mennyi száj nyílik és csukódik a tűzviharos áprilisi megtisztulásban!
hát nem elmét dajkáló ez a remegtető,folyamatos,tébolyult stagnálás?
jégmadarakat harsognak a tiszta ruhák,felhúzott orrok,
meteorzápor-verte széles homlokok.
szólj,ha eleged van és csöngess be hozzám.
vagyis ne csöngess,inkább kopogj.
Az ördöggel egybe kelve a fáradtságom sem alszik...
de rendelkezz velem,ha kisírtál minden száraz keserűséget,amit durva kezek injekcióztak beléd.
nem akarom többé lehajtott fejedet látni az eső-büntette pinceablakból.

rajzolj inkább mosolygó arcot a cipőd orrára megint,akkor is érjen neki fülig,mikor a pocsolyában ugrálsz.

Az ő napjára.

04.22.

Madonnánk voltál millió télen át,
tündökölve tűrted századok viharát.
most mégis haldokolsz.nem bírod tovább.
hiába dajkáltál minden híg ostobát.
súlyokat pakolnak nehéz szívedre,
forró rémálmaid tákolják életre.
véredet mérgezik,tüdődet lyuggatják,
borongós estéken sírásod hallgatják.

pedig mindent megtettél,mit egy anya megtehet.
fel fog habzsolni jámbor szereteted.
néha talán kétségbeesetten figyelmeztetsz minket...
de vadabbak vagyunk,mint valaha is hitted.
tudod,én hálás vagyok.
másokért élek,magamért meghalok.
szeretve bántalak,bántva szeretlek,
de templomod falai közt nem leszek eretnek.
ma éjjel érted írjuk fájó dalainkat.
tudjuk,két büszke karod álomba ringat.

s ha majd itt a vége,repülünk veled.
lelkünk legmélyéből kiáltjuk nevedet.
cserébe annyit kérek(ha nem vagy még túl fáradt)
mutasd még nekem újabb csodákat.

One Planet,One Chance.

"Ha majd kivágtad az utolsó fát,

megmérgezted az utolsó folyót,

és kifogtad az utolsó halat,

rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető."

(Indián mondás)

Am I the Ruiner of you?

Elnézést a minőségért.Élőben jobb volt(Y)(:

(A Wilhelm Scream-The Soft Sell)

Félnek

Félnek

Félnek a kérdésedtől,mire van kész válaszod,
félnek a fogaidtól,ha nem hordasz álarcot.
a kételkedés a látás drága magja.
nem mérgezhetik többé azt,ki nem hagyja.
cukrozott hazugságokat köpnek majd padlóra,
ha az értelem szentélyében éjfélt üt az óra.
igen.leveti magát majd minden lélekfojtogató,
nem jár majd többé köztünk köpenyes mindenható.
a hatalom részegítő itala legyen csak az övék.
mert miénk a széttéphetetlen,ragyogó emberség.

Szobor legyél

Szobor legyél

Tiszteletből öntött arcod ne rezdüljön
ha makacs szelek tépik bronzköpenyed.
vigyázz a parkra,hadd csodáljalak...
a napom teljes legyen veled.

merengőn nézz be holt idők ablakán,
beszélgess minden rád szállt madárral.
mutass példát kristályos nyugalomból.
feleselj a tömegek árjával.

adj árnyékot,adj rejtekhelyet,hallgass
csendben panaszt,szitkot,bókot,
szemérmesen tekints egy másik irányba,
ha talapzatodnál lopnak nyári csókot.

Legyél minden,amiben hiszel.
atomjaira esett álmaid örök mementója.
hisz ember leszel mindig is,
bukj hát el újra és újra.

legyél ikon,szimbólum.
csírázz ki szíved szikláján.
olyan legyél,mint mindenki és senki.
végtére ezért is becsülnek igazán...

Verítékáztatta rémálmodások közepette

Összetört

a világ végén ülök és lógatom a lábam.
majd szervek nélkül fekszem egy kórházi ágyban.
köszönöm,ennyi lesz,fizetni szeretnék!
kiabál a sikátor:
"segítség!segítség!"
a léket kapott csónakban a dalunkat játszom.
belezuhantam szemed vizébe,de magam nem találom.

man.moment.machine.

*

Impressziók

Néha hagynunk kell,hogy a pillanat
Ráüljön a vállunkra.
Néha hallgatnunk kell,hogy hazugságait
Fülünkbe suttogja.
Látnunk kell, tisztán,hogy
Kivirágozzék,
A fényes ráeszmélés:
A világ nem ellenség.


*Bálint öcsém képe.

Papírdarabkák a tornádóban-második felvoás.

00:00

Fejemen dörömböl a statikus suttogás.
a plafonon táncot lejt a Hold szellemarca.
tudom,végzetem melyik irányból száguld felém
merszem sosem lesz elnézni arra.



01:00

Hadd őrüljek meg szép csendben,magamban
hogy senkire se omoljon világom.
nem szabad,hogy a kétségbeesés fekete lepkéje
valaki másra is rászálljon.
Mert végeztem,elfáradtam.
nem kell több kacér remény apró andezitszárnyon.
a Mindenség és a Te csodálásod már most több,
mint amire vágyom.



A lány, aki nem repült el

Aznap mosolyogva kelt fel.
Bár tudta,hogy senki sem látja majd.
nézte,ahogy az esőszagú szél
minden földi lidércet felkavart.
pulzált az egész város és vitte magával.
nem jár már köztünk többé.
maga lett a színtelen ragyogás.
itt nevet majd bennünk örökké.



Hajótlanul

Nyakamon mint víz hideg hurokja
feszül az elesettség.

hajóm ronccsá lett a szirének szikláján
és sose jön majd segítség.

nem is sajgok már utána,
megszoktam már,hogy magam vagyok.

minden új elhatározásomban
menthetetlenül a Te fényed...

egy hálás embert ringatnak a habok.

Ma 105 éves József Attila.

Születésnapomra
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
József Attila
(1937. április 11.)

Down,by the creek ...

Father what have I done?
I took that 22
A gift to me from you
To bed with me each night
Kept it clean
Polished it well
Cherished every cartridge, every shell

Down, by the creek, under brush, under dirt
There's a carcass of my second kill
Down, by the park, under stone, under pine
There's a carcass of my brother William
Brother where, have you gone to?
I swear, I never thought I could
I see so many times
They told me to shoot straight
Don't pull the trigger, squeeze
That will insure a kill
A kill is what you want
A kill is why we breed

...

(NOFX-The Decline-részlet)

-reklám helye-

András öcsém blogja-zenekedvelők,tessék olvasni,követni:

http://www.forthoseabouttosock.blogspot.com/

:)

Azt hittem,ahogy múlik az idő,majd behunyja a szemeit és hagy élni.Tévedtem.

As they laid
my bones down at the crossroads, I saw my ghost
sell my soul to the inferno for petrol to get home.
Now each day
I sink a bit faster into my father's fate.
Four packs a day. Four decades straight.
Right to an unmarked grave.

I used to think it would sleep [x3]

As I laid
My cross down at the bones beneath my feet
She came. The face of a saint. The voice of a sympathy.
She says "The future will be devoid of weaknesses."
Free cigarettes for all the kids to make small skeletons.

I used to think it would sleep [x3]

I used to think as I aged with time that it would shut it's eyes and just let me be.
Then I'd seen it's designs to kill and hide deceitfully inside my skin.

I've been hunting it ever since.

Áldatlan álmatlan

Áldatlan álmatlan

Ma pislákoló lámpafénnyel takarózom.
Kérlek,ne csapd be az ajtót.
Én sem szórok Rád szitkot s szidalmat
Ha egy kósza betűd átlépi a margót.
Próbálok én is szebb(jobb?)lenni mindennap...
Ugye érzed,mennyire igyekszem?
Csak néha van,hogy a megszokás kiszáradt mezején
Csüggedten,fáradtan elfekszem.
Mert ilyen vagyok.Poszeidóni lelkem szüntelen háborog.
Kérlek,ne neheztelj ezért.
Én is gyakran imádkozom a fojtogató csöndben
Egy apró,finom,emberi neszért.
És mikor eljön az éjfél,
Elmém tolvaj-tempóra vált.
Keserű,száraz ajkába vájja fogát
És padlóra szorítja a gázpedált.
Rab vagyok a fejemben...de a kételkedés öröm.
A falat,mi köztem és megnyugvásom közt van
Egy szép napon összetöröm.
Ma szelíd csillagfénnyel takarózom.
Kérlek,ne szóljatok semmit.
Értetek szeretek bele az éjszakába.
Tegyetek meg Ti is nekem ennyit.

Áhítat

Áhítat

Ne imádd oly áhítattal mások kiontott vérét.
Egy Isten oltára sem szomjazik rá.
Az Igazság csak fényes köpeny mely mögül kiabálva
Változtatod lelki sebed őrjöngő halállá.

This time nothing gets in our way.

The Worst

prologue.

There are no such thing like "the worst".We always imagine things in a different way,so it is usually a positive/negative let down,when it comes to embracing reality.There is no ultimate tragedy.There is no destination.Dead ends will surely occur,but these are only reminders of our limited time,imagination,faith and hope.The world is a progress and we are parts of it.The world will may carry on,in the case of our devastation,but we do not disappear.Everybody leaves a mark,which will never be forgotten.There is no worst.Unless we make the worst of it.But why should we do such thing?

Hollótánc

Hollótánc

Üvegszál-csontú holló néz le
korhadó keresztemről.
de létem keserű magvait
kiszedni nem tudja kezemből.
édesapám kezei ezek,majd megnemesülnek,
s szigorú parancsot osztanak majd
a dühöngő viharfelhőknek.
de addig még sok minden hátra van.
addig még milliószor mártják húsomba a két szót:
"h i á b a , h a sz o n t a l a n"
kérlek,ne gyűlölj nagyon.
csak mint hóvirágok a csípős deret,
egy szomorkás, mályvaszín hajnalon.
kérlek,ne átkozd el a nevem.
még kiabál bennem a naiv kisfiú,
porrá bombázott játszótereken.
ha szeretsz,hát szeress kimondatlanul.
ahogy az angyalok teszik velünk.
elménket szétzúzzák a Valóság kőomlásával
de legalább felébredünk.
egyszer mind felébredünk.

édes,tiszta tudatosság,őszinte éberség,
áldom minden szikrázó percedet.

ne építs várat,kérlek,a holt levelekből...
eleget néztük az Élet ocsmány hátát,
támadjuk hát meg szemből.
ha engem nem is,de szeresd a tükörben élő idegent.
mesélhet száraz ajka,vizenyős szeme,
de szénné égne érted odabent.
szénné,mely majd vonatod kemencéjét táplálja
és hajtja át új és új hidakon.
és akkor majd mosolygok korhadó keresztemen,
míg a Holló vörös kaput nyit
megkínzott,koravén arcomon.

Együtt nevetek majd vele a meddő harcomon.

Tavasz van

Tavasz van

Kapaszkodj minden ujjaddal,
elindultunk.
komor tábla hirdeti majd:
álmaink tengerébe fúltunk.

Pedig álmaid végtelen tisztasága
felébreszti kómába esett önbecsülésem
és az új remény madárénekként száll be
a keskeny ajtórésen.

Igen.Tavasz van,most már érzem.

Papírsárkány

Papírsárkány

szeretnék papírsárkányod lenni.
a hatalmas Kékbe újból beleszeretni.
féltő gonddal vigyáznék,míg odafönt vagyok,
hogy minden határban ragyogjon kacajod.
s a nap végén,mikor leszállnék Hozzád,
megtépett szárnyaim dalolva foltoznád.
s ha szélnek is eresztesz,nem feledlek soha...
a szigetemen bont virágot dalodnak mosolya.

Az utolsó Muszáj Herkules

Az utolsó Muszáj Herkules

Mi van,ha...

csontjaimat rázza belülről
a mérgező kétségbeesés
de nem szabad bújdosni, szökni, sirni, fájni.
egy élet erre borzasztóan kevés.

Tisztaszívből/visszakézből

Tegyél meg mindent,de ne bármit.Egy csoda vagy,mindenki az,csak van,aki későn jön rá,vagy soha.Csak akkor mosolyogj igazán,ha legördül a függöny és megszűnik a taps.Amint leveszed a jelmezt és az álarcot.Az vagy Te és ami vagy, azt senki nem veheti el tőled.Inkább maradj bölcsen hallgatag,mint körbeünnepelt világmegváltásról papoló komédiás,aki az előadás után elátkoz minden Istent,mert senki nem figyel rá.Rád sem fognak figyelni,soha,de soha,csak azok, akiknek számítasz.
Bárhol jársz is,ne felejts el ember maradni.Manapság mindenki elfelejt...a maradék pedig tűzre vetné a saját fajtáját a szégyentől.
De nem az emberiségnek kell hátat fordítani,hanem az embertelenségnek.
Szigorúan,széllel szemben,
t i s z t a s z í v b ő l ,
v i s s z a k é z b ő l.

Kósza

Ablak nélküli falakat húzunk és lubickolunk a visszhangunkban.

-Petra(: \o/

Tornácon mesélt szép történetek leszünk.

Ne afölött sírj,amin nem változtathatsz,inkább tegyél meg mindnent,amire futja az erődből.
Tegyél meg mindent,de ne bármit.

Nem,nem bűn,hogy létezel,
s zuhanás közben csak
reményre éhezel.
Nem bűn,ha szeretnél
csillag,Hold,Jupiter lenni,
s az idő vasfogait
lábadból kivenni.
Nem baj,ha szelíd vagy,
s ezt elvárod mástól,
vagy ha csont-keményen kilépsz
a nagy torzsalkodásból.

karold át,
azt,ki voltál,
aki lenni vágysz,
aki vagy.
Álmodj,álmodj,gyermek,
csak szép színes maradj.
Álmodj,álmodj,ember,
csak mindig ember maradj.

Mindig ember maradj.

Tiszavirágország

Tiszavirágország

most élünk,nem akkor,nem majd
egy percig,egy napig ,egy évig.
gyötrelmes létünk megszépülve
szegény fejünk fölött fénylik.
estére meghajolhat hátunk,
de szemünk a bölcseké.
messzebbre tekint,mint azt a többi szeretné.
aranyló délutánok alatt
büszkén néznek le ránk a hatalmas tölgyek
s mi minden igaz mosoly után
csak szórjuk magunkra reszketve,
a drága,puha anyaföldet.

Never Be heard

Never be heard

The true-hearted are always silent.
They wisely hold their secrets inside.
The evil tongues are sharp like flint stones.
They need a place to rest and hide.

The great minds will never be heard.
The slithers are always louder.

Sometimes,I wonder,what if people would stop and listen...
But they wouldn't bother.
We hate each other.

I'm trying to keep my hate at bay,
But it keeps overflowing.
And I hate it.
Oh,Dear God,how much I awfully hate it.

Papírdarabkák a tornádóban

Pár rövidebb.



Üveggolyó

Nem vagyok én Isten,
Csak ennyit teremtettem:
Magamat,egy üveggolyót
Reszkető kezedben.


A lány,aki elrepült

Átesett rajta a fény.
Állt,mint egy délibáb,
Hajó orrán sellő,
Égi tünemény.
Sóhajtott fodros ruhája,
A márciusi szélben,
Onnan lentről,az utcáról
Kőszoborként néztem.
Vajon mire gondolhatott,
Mikor a semmibe lépett?
Haja tajtékzott fölöttünk,
Átölelte a Kékséget.

Átölelt minket,
Mert nem láttunk még szépet.


Ars Poetica of a lost spirit

I'm an afternoon shadow,
A black coat at your door,
On a rainy April day,
When you've got nothing to wait for.
I am a sailor with no ship
A preacher with no church,
A song repeating itself,
A star falling after it's birth.

A Láthatatlan Birodalom V. rész

Amit nem mondtak el Neked...

Ha kiszabadulnál,
Betöltenéd e komor teret,
A kifulladt levegő
Megtelhetne Veled.

Angyalhajként ragyognál,
Táncod démont űzne,
Minden fa kalapjára
Óriás mosolyt tűzne.

Mi vagy,még magad sem tudod,
De nem mástól várod a viharlámpát...
A helyes úton a sötétben botorkálsz,
Pedig ó,ha látnád...

Nem polgár vagy,nem fogyasztó.
Hűs kertben Nefelejcs,
Tornácon hegedűszó,
A szilaj óceán dorgáló dühe,
Vad paripák sörénye,
Vulkánok tüze

Nem vagy rabszolga,hanem
Önmagad Királya,
Tied az Üdvösség
Végtelen Kincstára.

Nem bírok leállni a csodálkozással...

...a La Dispute nevű formáció zsenialitásán.

LA DISPUTE

"Five"

Sure, I know that you are tired of hearing about it
But most repeat the same theme over and over again,
It's as if they were trying to refine what seems so strange
And off and important to them.

It's done by everybody
Because each must work out what is before them over and over again
Because that is their personal tiny miracle.
Like now as like before
And before I have been listening to symphony after symphony from this radio
It makes me realize that certain people now long dead
Were able to transgress graveyards and traps and cages and bones and limbs
In tiny rented rooms I was struck by miracles

The flesh covers the bone and they put a mind in there
And sometimes a soul and the women break vases against the walls
And the men they drink too much
And nobody ever finds the one
But keep looking crawling in and out of beds.
Flesh covers the bone and the flesh searches for more than flesh.

There is a loneliness in this world
So great that you can see it in the slow movement of the hands of a clock
People so tired, mutilated, either by love or no love.
People just are not good to each other.
We are afraid.
Our educational system tells us that we can all be big winners
But it hasn't told us about the gutters or the suicides.
Or the terror of one person aching in one place
Alone, untouched, and unspoken to.

People are not good to each other.
People are not good to each other.
I suppose they never will be.
I don't ask them to be.
But sometimes I think about it.
There must be a way.
Surely, there must be a way

There's no chance at all:
We are all trapped by fate.
Nobody ever finds the one.
Nobody ever finds the one.

There's no chance at all:
We are all trapped by fate.
Who put this brain inside of me?
It says that there's a chance.
It's kept the rope from my throat
Maybe it will loosen yours.

The city dumps fill.
The junkyards fill.
The graveyards fill.

Nothing else fills.
Nothing else fills.
Nothing else fills.

A Láthatatlan Birodalom III.rész

Hamis Paradicsom

Eszmerendszerek labirintusa
Foglyul ejtett már rég,
Azóta csak kerülöd a Minotauruszt
És kiáltod,hogy elég.

Fáradt zászlók,
Fáradt jelszavak,
Fáradt jégpáncél alatt
Keresed önmagad.
És zörögnek az ágak.

De a jövő már úton van...
Halvány hajnalok hasadnak,
A távolban tábortüzek,
A Vándorok dalolnak.
Én is hallom,ide hallom:

"Hamis Birodalomba visz
Minden mozgólépcső,
De a tróntermeket felgyújtani,
Soha sem lesz késő..."

De nehéz,mégis mikor
Majd' megőrülsz a fájdalomtól
Vagy megtébolyulsz készakarva,
Hogy ne fájjon.
Várod a napot,mikor földre hull majd
A kés,
Mert hamuba lettél hamuból,és...

A Láthatatlan Birodalom IV. rész

Egy fecske,aki nyarat csinált

...És Te is túl hamar nőttél fel
A kút,ahol neveltek túl kicsi lett.
A sebeket bármikor elfeledheted,de
Ők Téged sosem felejtenek...

Villog a kijárat,de a kilincs elcsúszik,
A kohézióid felbomlottak a világgal.
Tükröt állít arcod elé a zordon Ébredés,
hogy szembesülj az Igazsággal.

Mint egy fecske,ami nyarat csinált,
De bánja már,könnye potyog,
Mert felég a lelke a hőségtől,
És tolla narancs lánggal lobog.

És örökké csak lobog.

Shall never lose it's power...

Gyönyörű.

A Láthatatlan Birodalom II.rész

Najó.Ez egy hangyányit hosszú lett.
Hiába,néha nem tudom négy sorban kifejezni magam.


A Láthatatlan Birodalmak

Mindig van mire várnod,
Soha sincsen vége.
Szíved kusza térképe
Nincs márványba vésve.
Törött üvegen járunk mezítláb,
De mégis kézen fogva,könnyet nem
Ejtve,le a Pokolba.
Ó,és tudom,hogy bolond lennék,
Ha minden borús lidércnyomást,csak
úgy elfelejtenék.

Altatódalt búg a szép Halál,
S mi hallgatjuk.Megtelnek a Temetők.
Mindig.

A Birodalomban viszont ünnep van,
Magasztos szobrot emelnek a jóság őrei.
És ömlik a Fény.Táplálja a Földet
És a Föld táplálja Őt.A körforgás örök.
Megtelnek a kikötők.

Szaggatjuk mi is az óceánt
Hófehér vitorlánkban nevetgélnek a szelek.
Néha nem is érdekel minket a veszély,mi közeleg.
Mert a Birodalom határain túl lakik a tomboló,
Sziszegő Közöny.
Karjai Nyúlnak a vizenyős tekintetekben
Tükröződve és a fájdalom a lételeme...

Egy kórházi ágyon,a Város határán,
Lábadozik az Igazság,vagy haldoklik is tán.
A folyosókon hamis napsugár hunyorog.
Vér.
Vér van a falakon,
Vér van a csempén,
Az orvos(hentes) köpenyén,
A nővérke ajkán.
Régóta,már csak én látogatom.
S ha ránézek,nagy kő ül a torkomon.
Mintha én feküdnék ott Helyette,
Mintha az én Birodalmam menne az Övé helyett
Tönkre.
Forog a film,ócska tévén nézzük,az Ő szeme csukva.
És könny folyik arcán...a végét tudja.
Ólomlábakon lépek.Megölték.
Az életet csapolják mindenkiből.
Fenyegetik az összes Birodalmat.

Számomra nincs vége,sosem lesz.
Utam kezdete köd,de a jelent most írom.
Lapozgatok addig,ameddig bírom.
Mesélni van még erőm,bár már nem
Tudom,ki lakik a szavak mögött.
Mint egy groteszk falfirka,mint egy
Koldus patkánycsalád,
Hosszú évek alatt odaköltözött.

Hátat fordítok minden hazugságnak.
Minden kicsinyes,romlott aljasságnak.

A Sors kezét megfogom és levezetem
A Kristály tó partjára.
Megmosom hosszú haját,Ő pedig lábamat
Illatos vízben.
Felkészülök az Útra.
Otthagyok minden szörnyűséget,
Melyet semmilyen cél nem
Tesz magasztossá.

Építsük hát Birodalmunkat szelíd komolysággal,
Acél kezekkel és szikla-kitartással.

Nem lesz könnyű az út és tudom,
Nem győzhetek,de míg élek,
Írni fogok Neked.
Írni fogok Nektek.
És Mindenkinek.

A Láthatatlan Birodalom I.rész

Mesélj.

Mesélj,és én hallgatlak,
Tudod,hogy félem a világ ezer csodáját,
Félem a Végtelent,Az örökkévalót,
És a Tudás fényes aranykoronáját.

Meséld el,szikrázó íriszed
Minek volt tükre hosszú utadon?
Nevetsz,mert az ember csak nem ugyanaz
Északon, Délen,Keleten,s Nyugaton.

Mi hajtja lelkük fogaskerekét,
A haladás felé,mondd?
Miért küzdenek nyúlós pocsolyákban,
S szipolyozza ki lényük ennyi gond?

Érteni.Érteni,tudni,érezni akarok,
Levegőt akarok szárnyaim alatt.
Hallani akarom a gigászi csendet,
Látni Láthatatlan Birodalmakat.

Mesélj még,évekig hallgatom,
Ne rohanjunk sehová többé!
Mint a papírhajók szelte óceán fátyla,
Kétségbeesésem úgy váljék köddé.

Hit

Hit

Elkezdek hinni én is,
Ha mutatsz nekem csodát,
És kidobod a léghajóból
Szemed bús nyomorát.

Nem is olyan régen
Sötét arcú enigmák
Szálltak felettünk,
S hideg felismerés zúgott fülünkben:
Igen,eltévedtünk.

Mint egy csillogó folyam,
Minek nincs torkolata,
Úgy nem múlnak el a kétségek soha.
Örökké zörög,zümmög,kiabál az őrület,
Nem hagy el minket,velünk született.
Nem hagy el minket,BENNÜNK született.

Ki mondja meg mikor?
Mikor jön el az értelem,a hősök kora.
Mielőtt még több embertársunk álma
vész oda?
Naivak a Bölcsek is,
Mert hisznek és csalódnak újból,
De kabátjukat nem akasztják szögre.
Bőszen állnak a démon-had előtt
És csak várnak és várnak örökre.

Egy nap...

Egy nap...

Egy nap majd felolvadok,
S lecsöppenek a plafon
Repedésein,
Egy nap haragod éles tőre
Belemar majd a csendbe,
Egy téren,egy máglyán leszünk elégetve.

3 in 1.

Kulcs

Kulcs

Aki sokat aggódik,
hamar beleroskad.
Ha csak meg nem adja magát
a jéghideg Folyamnak
A szemére hályog borul és
gyenge fülét téboly nem repeszti,
boldog,jámbor,vagy épp haragos,
Őt kéne szeretni?

Nem ad újat,csupán a kezedet fogja
és felránt,ha szól a kürt hangja.
Azt hiszi büszke,de még mindig
ösztönlény,azt hiszi láncok tartják
az óceán fenekén.

És Te harcolnál,ha a józan ész
fellegvára egyszer csak leborulna?
Vagy épp remegő tagokkal fúrnád fejed porba?
Goromba porba,
Borba nyomd bánatod,
S ha megfulladt,a sötétséget átkarolhatod.
Nem és nem.
Látom sikoltó lelked élein,
nem erre vágysz.
Az élet egy rejtvény,mormolod,
és keresed a megoldást.

Pedig mindvégig ott van.
A parkban kacagó tavaszii napsugárban,
A legmélyebb barlangok hűs árnyékában,
A fényben,a zajban,a csendben, a percben,
A két füled közt ülő világegyetemben.

Miért várnál hát önző,karmos kezekre,
Kiknek jó szándékot suttog dögszagú szája?
A kétségbeesésnek túl nagy lett a szárnya.
Tény,hogy már első könnyeink után
bokánkra zár kattan...
de a Kulcsot mindenki őrzi.
Anyaszeretettel,szép,örök
titokban.

Az örök múlandóság

Az örök múlandóság

Hamuvá perzselt lelkem
Kifolyik ujjaim közül,
A Nap felé száll szelíd madárháton
És egy új helyen tán megüdvözül.
De addig...

Fogd meg a kabátom ujját,
Vigyázz,el ne ess,
Vigyázz,kihalt utcákon bömbölő szélben
Nagy választ ne keress.
Gyertyát gyújts minden éjjel,
Nézd halvány mosolyom táncát,
Nézd,hogy a hajnal megérinti
A bús sötétség vállát.
Ne felejtsd el elfelejteni,mire
nem kell emlékezned,ne félj újrakezdeni
életed dalát,ha nem sikerült befejezned.

És a régi pincékben,szekrényekben,
Hol koponyák zörögnek,
ámulj az idő múlásán,semmit ne gondolj öröknek.
,,Jön még tavasz úgy is" mondta a Vándor,
,,Sírsz, nevetsz és álmélkodsz majd,
százszor és újra százszor.
Ha a múlt keselyűi kiülnek arcodra,
Karmukkal mély barázdát hagyva,
Megtanulod becsülni,hogy nem létezik Mindig
és nincs olyan,hogy Soha."

Nevetve emeli sapkáját,
akárhányszor látom,
A vén bolond Vándort én mindennap
kitárt szívvel várom.
És összegyűjteném Neked hamuvá lett lelkem,
folyton lenne mit mondanom,de
sokszor elfelejtem.
Jobb is így talán,
hisz biztos nem fontos,
A Sors majd szónokol helyettem,
Mert Ő mi mindig pontos.

One from MLK.

“When we look at modern man, we have to face the fact that modern man suffers from a kind of poverty of the spirit, which stands in glaring contrast with a scientific and technological abundance. We've learned to fly the air as birds, we've learned to swim the seas as fish, yet we haven't learned to walk the Earth as brothers and sisters.”


Martin Luther King, Jr.

You're fooling yourself.

Még én tettem fel két éve.

A Vágta

Egy tavaly áprilisban íródott versem.

A Vágta


Nincs megállás...
Lovam szája füstöt okád
Fáradt patái zakatolnak
És én repülök Hozzád

Mert a felejtés áldásából
egy kortyot sem kaptam
Szíved csodás lenyomatát
hordozom magamban

Emléked magvai
Kihajtottak bennem
Virágoztak tavasszal
S én boldogabb lettem

De jaj,a kegyetlen nyár
Felperzselte mind,
És e két szem a régi időkre
fájón visszatekint

Tudom,bűn ez...
egy elátkozott vágta
Egy vidéken keresztül
melynek nincs határa

Nem eszmélek hibáimra,
Késő mindörökre,
ez az Út egy élet helyett
kettőt tördel tönkre

Ha megérkezem Hozzád,
lerántlak a Mélybe
ne haragudj,ne felejts,
Csak gondolj a szépre

Mert már nincs megállás...

The people sing protest songs.

Az Against Me! a Key Club-ban(LA).Érdemes rájuk odafigyelni,izgalmas zenéjük van.

Crimson Grass

Crimson Grass

..and the Hate walked in steel boots
and in shiny armour on this land
and the deadly sunbeams kept on dancing
on His sword and steel fingers

and the Hate was also a monster
centuries later,with a cannon screams darkness
and His feet crushed everything
and now here it stands harmless

people were in the belly of these beasts
living,loving,breathing beings
and they delighted in the slaughter
from the very beginning.

now the roles are changing...
the Beasts are now WITHIN us...
and unless we tell them to leave at once
we're going to walk on crimson grass.